BG86 2013.10.05. 10:58

Az utolsó klasszikus

Nibali, Rui Costa, Contador, Valverde, Joaquim Rodríguez, Basso, Quintana és Uran. Erős névsor. Ők mindannyian indulnak a vasárnapi Lombard körversenyen. Az év utolsó klasszikusán.

giro-di-lombardia-logo.jpg

Szinte biztos, hogy esni fog. Az idei szezont figyelembe véve ezen talán már meg sem lepődünk. 2013-ban rengeteg rangos versenyt befolyásolt komolyan az időjárás. Elég a Tirreno-Adriaticora, a Girora (ugye Wiggins…) a Vueltára (szegény Basso…) vagy a világbajnokság mezőnyversenyére (207-en álltak rajthoz és 147-en adták fel) gondolni. Szóval eső. Alapjában véve ez jó hír lenne Vincenzo Nibalinak, de az olasz győzelme - ilyen hosszú és kemény idény végén - azért meglepetés lenne. Mint ahogy Alberto Contadoré is. A Saxo spanyol versenyzője a Gazzetta pénteki számában nyilatkozott.

„Szeretem a Lombard kört, tavaly is volt esélyem a győzelemre. A szerdai formám alapján bizakodó lehetek. Egyértelműen a Villa Vergano lesz a legfontosabb emelkedő. Aki nyerni akar, ott kell támadnia”- mondta Contador, aki hét közben ötödik lett a Milano-Torino egynaposon.

 „Vasárnap már úgy fogok versenyezni, mintha 2014 lenne. Ezt a mostani évet a lehető leghamarabb el kell felejteni. Furcsa szezon volt, talán korán is kezdtem. Ebből tanulni kell. Túl is hajtottam magam, nem volt könnyű eleget pihenni. Mondok egy példát. A Lombard kör után szponzori kötelezettségek miatt: hétfőn Monzában, kedden Zürichben, szerdán Madridban, csütörtökön Párizsban, másnap pedig Londonban van jelenésem. Ilyen sűrű programmal nem könnyű elvégezni az előírt edzésmunkát. De ennek ellenére azt mondom, a Tourra jól felkészültem. A számaim nagyon biztatóak voltak, a formám is a top közelében mozgott. Aztán megérkeztem Korzikára és minden megváltozott. Ki tudja miért…”

Érdekes és egyben őszinte nyilatkozat. De Contadornak igaza van. Ilyen gyenge szezont talán még nem futott profi pályafutása során. 2013-ban csak egyetlen szakaszgyőzelmet szerzett, még januárban a Tour de San Luison…

 lombardia1.jpgA sorsdöntőnek tartott Villa Vergano a nap utolsó emelkedője lesz. 3.2 km hosszú és átlagosan 4.7% a meredeksége. De van 15%-os része is.

A bejegyzés trackback címe:

https://esbringa.blog.hu/api/trackback/id/tr605552349

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása