Slagter.jpg

Hiába nyerte ma a második szakaszát az idei Párizs-Nizzán, Tom-Jelte Slagter nem leplezi csalódottságát a tegnapi balszerencséje miatt.

"Minden rendben ment tegnap az egyik kanyarig úgy 3-4km-rel a cél előtt, amelyben egy versenyző hátulról nekiment a hátsó kerekemnek. Folytattam, aztán háromszáz méterrel a vége előtt, amikor támadni akartam, a váltóm egyszerűen széttört. Amint megtörtént, tudtam, mi az ok. Nagyon idegesítő volt. Mindazok után, amit tettem ezen a héten… Nagyon nehéz volt újra motivációt találnom."- mesélte a mai etap győztese, akinek azért a látottak alapján úgy tűnik, sikerült... Habár ki nem mondta, biztosra vehetjük, ha nincs a tegnapi pech, most a dobogóért küzdhetne az összetettben.

Már Belleville-ben is bizonyította, hogy nagyszerűen sikerült a felkészülése, hiszen a Mont Brouilly-n egy remek támadás után csak Geraint Thomas tartotta vele a lépést, akinél gyorsabbnak bizonyult a hajrában. A Garmin versenyzője ezúttal Rui Costával és Carlos Betancurral is tartotta a lépést, és előtte Vincenzo Nibali támadását is gond nélkül hatástalanította. "Amikor először áthaladtunk a célvonalon tudtam, hogy ez tökéletes lesz számomra. A csapat remek munkát végzett, nagyszerű helyzetbe hozott, ezért tudtam nyerni."

A Tour Down Under tavalyi győztese ezzel bizonyította, hogy komolyan kell venni a tavaszi klasszikusokon az Ardennekben. "Eddig álomszerű a szezon kezdete. Most az a feladat, hogy a Milánó-Sanremotól egészen az Ardennekig megőrizzem ezt a formát. Most már ugyanabban a csapatban tekerek, amelyben Dan Martin és Ryder Hesjedal, ők már sokat bizonyítottak. Igyekszem majd a versenyeken is minél tovább tartani velük a lépést, és jól megnyomni a hajrákat." 

A mai szakasz fontos történése volt, hogy a korábbi sárga trikós, az összetettben második Geraint Thomas bukott, és bár befejezte az etapot, ráadásul nem szenvedett igazán súlyos sérülést, minden esélye elszállt az összetett győzelemre. A sárga trikót továbbra is Carlos Betancur viseli, előnye 14mp az összetettben Rui Costa-val szemben.

A szakasz végeredménye:

1 Tom-Jelte Slagter (Ned) Garmin-Sharp, 5:00:05 
2 Rui Costa (Por) Lampre-Merida, azonos idő 
3 Carlos Betancur (Col) Ag2r-La Mondiale, ai
4 Jose Joaquin Rojas (spa) Movistar, ai
5 Arthur Vichot (Fra) FDJ, ai

Az összetett állása:

1 Carlos Betancur (Col) Ag2r-La Mondiale, 32:04:49 
2 Rui Costa (Por) Lampre-Merida, +14mp
3 Zdenek Stybar (Cze) Omega Pharma - Quick-Step, +26mp
4 Jose Joaquin Rojas (Spa) Movistar, +27mp
5 Jakob Fuglsang (Den) Astana, +29mp

A bejegyzés trackback címe:

https://esbringa.blog.hu/api/trackback/id/tr755861978

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása