A beismerés óta nagyon kevés alkalommal szólalt meg Lance Armstrong a nyilvánosság előtt, most megtette.

Az Outline magazinnak beszélt arról, hogy még mindig Tour-győztesnek tartja magát, hogyan telt az elmúlt egy éve, és vajon eleget bűnhődött-e már.

Úgy érzi, megnyerte azokat a versenyeket?

Igen. Úgy érzem, hogy én nyertem. Tudom, ez nem lesz egy népszerű válasz. A realitás azonban az- ahogyan egyre több mindenre fény derül, másokról is kiderülnek a dolgok,- hogy az egy piszkos időszak volt. Mindenki ugyanúgy játszott. Ha nem én nyertem, akkor valaki másnak kellett nyernie. Nem az én feladatom ezt mondani, de szerintem hiba, és tiszteletlen a sportággal szemben, ha hét évet üresen hagyunk. A két világháború miatt már volt kimaradt rész, nem engedhetjük meg, hogy legyen egy újabb '99 és 2005 között. Ha nem én győztem, akkor valaki másnak kell(ett). Azt nem tudom, kihez jutunk így. Az én személyes véleményem, hogy hét éven keresztül évi kétszáz srác tekert, ha őket kérdezzük, hogy ki lett az első, az talán egy jobb megoldás. Én nyilvánvalóan azt felelem, hogy szerintem én. De kérdezze azokat, akik velem szenvedtek... Szerintem tudom, mit felelnének.

Egyszerűen csak önnek voltak a legjobb eszközei, vagy egyenlőek voltak a feltételek?

Ez elég bonyolult... A Touron belül vannak, akik az összetettért hajtanak, vannak a sprinterek, mindenkinek megvan a saját feladata. Nyilvánvalóan a mi helyzetünk, az enyém, Jané (Ullrich), a többieké, akik már elmondták az igazságot, (Ivan) Basso, (Joseba) Beloki, bárki, többé-kevésbé mindenki ugyanazon szabályok szerint játszott. Hogy mások voltak a körülményeink, mint a lantern rouge-nak (az utolsó helyezett)? Természetesen. Ironikusnak találom, hogy éveken keresztül beszéltünk az edzésről, a technológiáról, a szélcsatornáról, a diétáról, a csapatról, taktikáról, folyamatosan erről volt szó. Manapság meg pont úgy hozzák fel, hogy „oh, azt mondták az edzés, a diéta miatt van, persze....” De tényleg arról volt szó! Nem beszéltünk a doppingszerekről. Senki sem beszélt róluk. De mindaz, amiről szó volt, megtörtént. Mi tettük azokat a dolgokat, azok nem hülyeségek (itt erősebb jelzőt használt) voltak. Szerintem éppen az említett tényezők miatt nyertük meg azokat a Tourokat. Egy másik szintre helyeztük ezt a sportágat. Ez szerintem vitathatatlan.

Mit csinált az elmúlt egy évben?

Nyilvánvalóan megváltozott az életem. Hogy őszinte legyek, sokkal egyszerűbb. Más dolgokra koncentrálok. Mindenek előtt a gyerekeimre. Megteszek mindent, hogy a család rendben legyen, és Annára (Hansen, Armstrong barátnője) koncentrálok. És dolgozom a golfjátékomon, de nem megy... 

Ült kerékpáron mostanában?

Tekertem... Alkalmanként. Leginkább futottam. Gyorsabb, hatékonyabb, egy órányi futás nagyjából három órányi kerékpározásnak felel meg. De mostanában már mondogatom magamnak, hogy vissza fogok ülni. Közeledünk a nyárhoz, szeretnék fittebb lenni, nem akarom, hogy amikor Coloradoban tekerek 2500 méter magasan, ne legyek formában.

Milyen örökséget akar magának?

Nem tudom, ezen nem gondolkodtam túl sokat. Annyira kívül került ez az én hatáskörömön, hogy nem akarok ebbe sok időt ölni. Sok éven, másfél évtizeden keresztül tudtam kontrollálni az üzeneteket, azt, hogy ez a történet milyen irányba haladjon. Ez eltűnt, elveszítettem. Időpocsékolás lenne továbbra is megpróbálni elérni, hogy az a személy legyek. Ez olykor brutális, de egy dolog biztos, ez már régen túlnőtt rajtam. Egyszerűen csak el kell engednem, jó apának kell lennem, jó barátnak... Őszintén mondom, fogalmam sincs, mit hoz a jövő.

Úgy gondolja, elég magas árat fizetett?

Erre megint csak nem tudok válaszolni. Mindegy mit mondok, nem lesz elfogadható. Én tudom, mi mindenen mentem keresztül, és vannak, akiknek ez elég lehet, és vannak, akiknek semmi sem az. Lehet, hogy valaki azt mondja, ennek az embernek 15 évig a börtönben kéne lennie, úgyhogy még csak nagyjából sem mondhatom meg, mert túlságosan felkavaró lenne.

Van egy része, amely boldogabb most, hogy fény derült az igazságra?

Természetesen negatívan hatott ez az egész az életemre, de azt nem mondhatom, hogy ezzel most egy hatalmas teher kerül le rólam. Én remekül meglettem volna úgy, hogy semmit sem kell beszélnem erről az egészről. És talán ez sem egy népszerű válasz. De azt mondhatom, hogy sokkal több időm van. Elég hektikus, sok nehézséggel járt önmagában a folytatása a pályafutásomnak, a triatlon, az alapítvány építése. Tizenöt éven át dolgoztunk az alapítványon, és ez nem úgy működött, hogy hé haver, ezt építsd fel, mi meg majd feltűnünk a kamera előtt. Hosszú órákat, éveket öltünk ebbe az egészbe, kerestünk félmilliárd dollárt, ami rengeteg melóval jött csak össze. Nos, most ezt már nem kell tennem, vagy legalábbis most nem teszem, és azért valahol jó, hogy van időm, hogy visszavonultam. 

Immár a Facebookon is jelen vagyunk: itt

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.