BG86 2014.04.30. 22:26

Így készült Nibali

Idén még nem nyert versenyt, de talán nem is nagyon bánja. Viszont kő keményen készül a Tour de France-ra. Vincenzo Nibali az ardenneki klasszikusokat megelőző időszakot a kerékpárosok körében oly népszerű Teidén (3718 méteres magasságával Spanyolország legmagasabb hegye. A Pico de Teide tűzhányó egyben a föld harmadik legnagyobb vulkánjának is számít, utoljára az 1790-es években tört ki) töltötte, ahol bő két hetes magaslati edzőtáborban vett részt. Most Paolo Slongo az Astana (egyébként a Cannondale-től elcsábított) sportigazgatója elmeséli, hogyan is készültek Vincenzoval.

01lo30afot1.jpg

"Tizenhat napot edzettünk a Teidén úgy, mint a 2013-as Giro előtt. Négy napos blokkokban dolgoztunk: 3 nap munka, egy full pihenés, maximum 1 óra keróval.  Első nap a minőségre mentünk rá: 5-5.30 órás edzések, az SFR edzésprogram segítségével. (Ennek a Salite di Forza Resistenza elnevezésű rendszernek leegyszerűsítve annyi a lényege, hogy az felkészülést pontos szakaszokra bontja, és előírja hogy meghatározott meredekségű emelkedőkön, milyen áttétellel, mennyi ideig, és milyen intenzitással kell tekerni).

"Öt percig használtuk kizárólag emelkedőn, ebből 2 percig Nibali teljes erőbedobás tekert. Ezt ismételtük 5-6 alkalommal. Közben néztük a teljesítményét és a pulzusát is. Ez amolyan megszakításos edzésnek felelt meg. Meghatározott áttétellel tekert 40 mp-ig, közepes sebességen, 20 másodpercen keresztül viszont támadásokat szimuláltunk, vagyis ott a maximumon pörgött. 6-8 perc alatt, 2-3 ilyen sorozatot csináltunk. Aztán 6 perc „pihenő” után mentünk tovább. A 2. napon a távolságé az erőgyűjtésé, nem pedig a minőségé volt a főszerep. Ekkor Nibali kb. 7 órát tekert. A 3. napon kétszer edzettünk. Délelőtt a ’Power Cranks’ rendszert használtuk, ami önállóan egymástól függetlenül mozgó és működő hajtókarokat jelent. (Ez azt segíti, hogy tekerés közben a láb keményebben dolgozzon a pedált húzó fázisban. Így aktív húzóerő kifejtésre vagy késztetve, hogy egyfolytában pedálozhass. Ezt a mozgást „megjegyzi” az izomzatot, ezáltal erősebb leszel és hatékonyabb). „Délutánonként pedig az időfutam kerékpárjával gyakorolt. A pihenőnap során maximum 1 órát tekerhetett Vincenzo. Ennyi kellett, mert ő nem tud teljesen leállni. Nibali a 16 nap alatt 35.000 méter szintkülönbséget hozott össze. Most 65.5 kg, a Tourig még lead nagyjából 2 kilót. Így 5-8 wattal nőhet a teljesítménye”.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://esbringa.blog.hu/api/trackback/id/tr776099766

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása