BG86 2013.10.07. 09:42

A nagy visszavágó

Amikor 500 méterrel a 15%-os Muro Villa Vergano végén Joaquim Rodríguez megindult, lehet érezni, hogy nyert ügye van. A spanyol ismét egészen fantasztikus módon versenyzett a Lombard körön. Melyet a változatosság kedvéért, megint borzasztó időjárási körülmények között nyert meg.

174152214-54a6b5cc-b42a-45e1-bf48-fe5bf5562b79.jpg

Vagyis visszavágott a mögötte második helyen záró Valverdének. Annak a Valverdének aki az évben egyszer volt a csapattársa...A hazaiak pedig? Nibali még azelőtt (el)bukott, hogy a verseny érdemben elkezdődött volna…kórházba szállították, de komolyan nem sérült meg. A térdét és a medencecsontját ütötte meg. Basso megint csak remekül ment, de ő is tehetetlen volt Purito akciójánál. Az akciónál, ami nem hagyhatott kétséget senkiben. Joaquim Rodríguez a legerősebb. Ekkor egyébként már Nibali mellett Sagan, Andy Schleck, és Scarponi sem volt versenyben. Utóbbi gyomorproblémák miatt adta fel a Lombardiát. Rodríguez meg sorozatban másodszor zár a világ legjobbjaként, ha a World Tour rangsort vesszük alapul.

„Ez nem olyan év volt, mint a tavalyi. Akkor szint mindent elveszítettem, most meg majdnem minden megnyertem. Dobogó a Touron, egészen jó Vuelta, és győzelem itt Olaszországban a kedvenc versenyemen. Szuper hetet zártam, mondom ezt a vb ezüst ellenére. Valverdével egyébként megbeszéltük a dolgokat. Ő elmondta nekem a saját verzióját, én meghallgattam. Ennyi történt. De már nem is akarok visszafelé tekintgetni. Bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy a Lombard kör megnyerése, teljesen kitörölte volna a világbajnoki emlékeket” – nyilatkozta a Katusha versenyzője, aki mögött Valverde lett a második, és Majka a harmadik. Vagyis – olasz szemszögből nézve – tiszta külföldi dobogó. A La Gazzetta dello Sport hétfői számában fel is hívta olvasói figyelmét arra, hogy baj van. Idei évben sem nyert olasz versenyző klasszikus egynapost (utoljára Cunego győzött a Lombardián még 2008-ban), vb-n négy éve nem zártak dobogón, és viszonylag kevés a tehetséges versenyző. Legalábbis az olyan egyéniségek, akik képesek lehetnek egy Basso vagy Scarponi szintjére emelkedni. Ráadásul a doppingügyek sem kerülték el őket (lásd Santambrogio vagy Di Luca esetét a Girón), miközben az elmúlt 10 évet figyelembe véve folyamatosan veszítik el a tőkeerős szponzorokat. Hol van már a Mapei, a Fassa Bortolo a Mercatone Uno vagy a Liquigas. Ennek eredményeként jövőre, csak egy olasz bejegyzésű Word Tour csapatot (Lampre) láthatunk…De legalább van egy Vincenzo Nibali. Aki már januárban elkezdte évet, és a vasárnapi bukása ellenére remek szezont zárt. Jövőre viszont nem indul a Girón. Joaquim Rodíguezzel ellentétben.

lomba.png  A legjobb olasz versenyező helyezése, az elmúlt 6 év klasszikus egynaposain

A bejegyzés trackback címe:

https://esbringa.blog.hu/api/trackback/id/tr165554873

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása