Ronde csík nélkül.png

Az év második igazán nagy klasszikusa, a belga kerékpáros hetek csúcspontja, a verseny, amely a bringások körében egy nemrégiben készült közvélemény-kutatás alapján a legnépszerűbb. Ez a Ronde.

Ha valaki sosem látott még kerékpáros versenyt, most kell elkezdenie nézni" - fogalmazott Bernhard Eisel még egy egy évvel ezelőtti interjúban a Flandria és a Roubaix előtt. Az ok egyszerű: azok, akik nem ülnek le bringát nézni a televízió elé, általában azt a kérdést teszik fel, hogy mit lehet ezen órákon keresztül bámulni. Valljuk be, van néhány olyan szakasz, különösen a háromheteseken, amelyek nagy részén nem történik sok minden- az más kérdés, hogy egyre kevesebb. Most viszont két olyan klasszikusra kerül sor egy héten belül, amelynek legelső pillanatától kezdve tényleg bármikor, bármi megtörténhet.

Most a Flandria következik, amely- ugyanúgy, mint a jövő vasárnapi Roubaix- ér annyit, mint egy Tour de France királyszakasz. Sőt, a klasszikus menőknek, akik a termetükből, izomzatukból fakadóan sosem nyernek majd nagy körversenyt, az ilyen klasszikusok számítanak A legfontosabbnak. A hangulata is idéz mondjuk egy Alpe d'Huez-t, ha a nézőszámra gondolunk, akkor sem marad el a leglátogatottabb etapoktól, vannak hírek azzal kapcsolatban, hogy egymillióan lesznek az út szélén- de ha csak fele ennyien...-, ráadásul ugyanúgy megjelennek a drukkerek már egy héttel előtte a lakókocsijukkal a „stratégiailag” fontos helyeken, mintha júliusban lennénk a világ legnagyobb körversenyén.

Ez a verseny a flamand régió, a kultúra része.”- írta Johan Museeuw nemrégiben, igazát mi sem mutatja jobban, mint a mai nap, amely során 16 ezren tekerték le a verseny egy részét- három különböző táv közül lehetett választani- köztük négy jelenlegi miniszter is... Az egyik belga újság, a La Dernière Heure az egész héten kiemelt terjedelemben- csütörtökig napi három, pénteken és szombaton hat oldalon keresztül- foglalkozott a Ronde-dal, amely a lap által elvégzett kutatás szerint a versenyzők kedvence. Az elmúlt hetekben összesen 205 kerékpárost szólaltatott meg (171 aktív és 34 visszavonult bringást), nekik kellett megnevezniük a három kedvenc egynaposukat. A világranglista első húsz helyezettjéből csak hármat nem sikerült kifaggatni (Froome, Quintana, Ulissi), a többiek közül pedig csupán Cancellara mondta azt, hogy nem tud választani, annyira szép mindegyik. Nos, a Flandria 420, a Roubaix 371 ponttal zárt a dobogó első két fokán (az első hely négy, a második két, a harmadik egy pontot ért), igaz, több kerékpáros említette a franciaországit, mint a belgát (155-153).

Az útvonal

Profil.jpg

Ahogyan minden flamand klasszikusra, itt is ugyanazokra a tényezőkre kell figyelni: szűk utak, szél, sokszor eső, rövid, helyenként elég meredek, általában macskaköves emelkedők. Emiatt a versenyzők is más kerékpárral tekernek: a fékek és a kerék között nagyobb a rés, hogy a sár, kosz ki tudjon szabadulni, a gumi is szélesebb kicsit- versenyzőtől függ, de átlagban 25mm-, a guminyomás is alacsonyabb, és vannak akik a kormányt kétszer is „átbandázsolják”, hogy kevésbé szenvedjenek a köveken.

Ahogyan a Milánó-Sanremo esetében, úgy itt is felmerült az elmúlt években, hogy át kéne variálni az útvonalat, látványosabbá kéne tenni- ha még lehet. Két évvel ezelőtt volt egy komolyabb módosítás, ami azonban nem igazán működött, hiszen nem váltott ki annyi akciót, amennyit reméltek tőle, úgyhogy erre az esztendőre ismét más lett a pálya, a vélemény egyöntetű: nehezebb. A legfontosabb, hogy megváltozott a Koppenberg helye, míg egy éve 67 km-re volt a befutótól, most csak 44 km-re lesz. A kaptató utolsó része 22%-os meredekségű, ráadásul közvetlenül előtte kell felmászni a Quaremont-ra és a Paterbergre, úgyhogy jó eséllyel már itt komoly támadásokat fogunk látni, és még utána is lesz 5 újabb hegy, közöttük újra a Quaremont és a Paterberg. Ellenben a Classicissimával, amelynél gyakorlatilag mindenki ellenzi a változtatást, itt mindenki támogatja, Museeuw például úgy fogalmazott, „a Koppenberg visszakerült a méltó helyére.” Szerinte az egyetlen, ami minden ilyen esetben negatívum, hogy a versenyzők éppen azért, mert „téthelyzetben” még nem tekertek raja, jóval feszültebbek, folyamatosan elől akarnak lenni, akkor is, amikor nem is kellene, ez viszont sokszor bukáshoz vezet- lásd Harelbeke.

Az esélyesek

Cancellara ünnepel.jpg

Rengeteg olyan név szerepel a rajtlistán, amelyet olvasva az ember csak annyit mond, ő is jó lehet. Rögtön az elején ki kell emelni, hogy éppen a macskaköves, és nem túl jó állapotú utak miatt a defekt és a bukás esélye itt kifejezetten magas- pláne ha esik az eső, amelyre egy kis esélyt azért mondanak a meteorológusok. Ráadásul, még csak arra sincs szükség, hogy valaki saját maga járjon pórul, elég, ha mondjuk az egyik emelkedőn az előtte lévőnek kell letennie a lábát, hiszen a szűk úton őt sem könnyű, gyakorlatilag lehetetlen kikerülni hátrány nélkül.

Persze nem akarunk mi előre kifogásokat találni, hiszen szerintünk (is) ezt a versenyt a címvédő Fabian Cancellara (Trek) nyeri. A svájci ezúttal egy kicsit más lelkiállapotban áll rajthoz, mint az elmúlt években, hiszen idén még nincs győzelme, de aki látta, hogyan tekert a Harelbekén, az pontosan tisztában lehet az erejével. Kétszer már megnyerte ezt a versenyt, és ahogyan korábban írtuk, ebben a régióban is rengeteg szurkolója van. Véleménye szerint az első számú kihívója Peter Sagan (Cannondale) lesz. A szlovák másfél hete remekül kihasználta Spartacus leszakadását, azóta a De Panne-on is nyert egy szakaszt, ráadásul olyat, amelynek végén szó szerint befékezett... Ugyanakkor neki még sosem sikerült elsőként beérkeznie igazán nagy klasszikuson (Milánó-Sanremo, Flandria, Roubaix, Liège-Bastogne-Liège, Lombardia). Ettől még azt mondja, nem érzi, hogy győzelmi kényszer lenne rajta, más kérdés, hogy azt is elismerte, az esztendő egyik legfontosabb célja számára a vasárnapi siker.

A favoritok tekintetében még valakit szokás kiemelni, ő Tom Boonen (OPQS). A hazaiak nagy kedvence idén újra azzal a céllal vág neki a 259 km-nek, hogy ő legyen az első, akinek négyszer is sikerül megnyernie a flandriai körversenyt. Sajnás nem sokkal a Milánó-Sanremo előtt egy családi tragédia megzavarta a felkészülését, de bevallása szerint már újra jó állapotban van. „Az utolsó igazán nagy motivációs tényező a karrieremben a rekord megdöntése.” Igazából mindenki az ő, és Cancellara közti évtizedes párbaj újabb nagy felvonását várja, főleg azért, mert sérülések következtében az elmúlt két évben nem jöhetett létre (2012-ben a svájci, tavaly ő bukott a nap folyamán), az Omega vezére azt mondta, már most aláírná, ha tíz kilométerrel a vége előtt ők ketten, plusz Sagan maradna az élen.

Természetesen rengeteg további esélyest lehet felsorolni, Roelandts (Lotto-Belisol), Vanmarcke (Belkin), Thomas (Sky), Van Avermaet (BMC) is kifejezetten jól mozgott az elmúlt időszakban, mi azonban egy másik lehetséges forgatókönyvre hívnánk fel a figyelmet. Benne van a pakliban, hogy egy Omega-, vagy Trek-versenyző végez az élen, de nem Boonen vagy Cancellara. Mindkét együttesben találni ugyanis olyan bringást, aki alapesetben „csak” segíteni jött, de simán alakulhatnak úgy a dolgok, hogy a végén az elsőségért fog csatázni. Ilyen Niki Terpstra, Zdenek Stybar (OPQS), vagy éppen Stijn Devolder (Trek).

Az esélyesek:

***Fabian Cancellara (Trek)

**Peter Sagan (Cannondale), Tom Boonen (OPQS), Sep Vanmarcke (Belkin), Greg Van Avermaet (BMC)

*Jurgen Roelandts (Lotto-Belisol), Stijn Devolder (Trek), Niki Terpstra, Zdenek Stybar (OPQS), Geraint Thomas (Sky) Oscar Gatto (Cannondale)

Meglepetés ember: Borut Bozic (Astana), Tony Gallopin (Lotto-Belisol)

Rajtlista: itt 

Közvetítés: 12:30-tól ÉLŐben az Eurosporton.

A bejegyzés trackback címe:

https://esbringa.blog.hu/api/trackback/id/tr805953160

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Elek Norbert 2014.04.06. 12:34:35

Dráma a Ronden: Vansummeren elütött egy idős asszonyt,a baleset után nem mozdult,állapotáról nincs hír,Vansummerent magát fejsérüléssel vitték a kórházba,a versenyből kiesett.

Elek Norbert 2014.04.06. 12:43:18

Luca Paolini mechanikai problémával küszködik jelenleg.
süti beállítások módosítása