KEI28962.jpg

Az Ardennek idei trilógiájának második felvonása. Harmad annyi emelkedő, kétszer annyira meredek záró kaptató, mint az Amstelen volt. De ugyanaz lesz-e a győztes?

 

Alig dolgoztuk fel, milyen sebességgel száguldott fel a Caubergen Philippe Gilbert, máris jön az újabb erőpróba. A 2012-es világbajnok három évvel ezelőtt véghez vitte azt a bravúrt, hogy a Brabantot, az Amstelt, a Flèche Wallone-t, valamint a Liège-Bastogne-Liège-t is megnyerte másfél hét alatt. Most az út felénél jár, és egyáltalán nem kizárt, hogy újfent végigmegy rajta.

Természetesen mindenki arra kíváncsi, minek köszönhető ez az újjászületés. A válasz több összetevőből áll. Amint arról már írtunk, saját maga a vasárnapi győzelme után úgy fogalmazott, fontos volt, hogy a rosszul sikerült tavalyi éve után teljesen bezárkózott, csak az edzésekre koncentrált. Fontos kiemelni, hogy egy teljesen új stáb került csapata, a BMC élére azok után, hogy nem csak ő, hanem az egyik legtehetősebbnek számító World Tour-alakulat teljes egésze csődöt mondott 2013-ban- leszámítva Evans Giron elért harmadik helyét. A Tour de France-on például az ausztrál, valamint Tejay Van Garderen is alaposan leszerepelt, ezért menesztették John Lelangue menedzsert, akinek helyét az az ausztrál Allan Peiper vette át, aki korábban a Team Columbia-High Roaddal már ért el szép eredményeket. Ő hozta magával a Katyusától távozó Valerio Piva sportigazgatót, akit taktikai érzékének köszönhetően komoly tisztelet övez a mezőnyben. Szintén fontos tényező lett Bobby Julich, aki a legmodernebb technikát is felhasználva állítja össze Gilbert edzéstervét.

Gilbert Huy.jpg

A szakmai vezetés tehát teljesen átalakult, az új koncepció pedig egyértelműen bevált. A belga idén más programot választott, mint egy éve, amikor a Milánó-Sanremo után a Harelbekét és a Gent-Wevelgemet is megpróbálta. Idén az olasz klasszikus után edzőtáborba vonult, amit követően a baszk körön hozta végleg formába magát, ennek köszönhetően jóval frissebb ezekben a napokban. Soványabb is, azt azonban nem volt hajlandó elmondani, pontosan hány kiló. Piva taktikai érzéke a Cauberg alján is jól látható volt, Sanchez megindulása alaposan meglepte Kwiatkowskiékat, ami persze önmagában nem jelentette volna Gilbert győzelmét, de mindenképpen elősegítette. Ráadásul olyan csapatot is sikerült kijelölni, amely pontosan tisztában volt a feladatával, és véghez is tudta vinni azt. Már a viadal előtt is magabiztosak voltak a gárdánál, Peiper nem véletlenül nyilatkozta még a múlt héten, őt kell kérdőre vonni- mármint Peipert- ha a bringása a három verseny egyikét sem nyeri meg. Nem utolsó szempont az sem, hogy a Cauberget valóban neki találták ki, és a hátra lévő két ütközet (FW és LBL) kevésbé fekszik neki, mint a múlt vasárnapi. Ettől még egy dolog biztosnak látszik, ahhoz, hogy valaki megnyerje a szerdai Flèche Wallone-t, őt kell megelőznie.

teljes útvonal.png

Ami a versenyt illeti, túlzás lenne azt állítani, hogy ugyanakkora presztízse lenne, mint akár az Amstelnek, pláne a Liège-nek. Ebben az is közre játszott, hogy elég sokáig kereste önmagát, ám 1983-ban megtalálta. Akkor mászta meg először a mezőny a mára legendásnak számító Mur de Huy-t, amely csupán 1,3 km hosszú, ám átlagban 9,3%-os meredekségű, ráadásul akad olyan része, amely 20%-osnál is meredekebb, ráadásul a teteje egyben a célt is jelenti. Itt is vannak más kaptatók, összesen 11-szer másznak majd felfelé a versenyzők (ebből háromszor az Huy-re), ám itt a legkevesebb az esély a három ardenneki verseny közül arra, hogy egy szökevénycsoport hazaérjen. Legutóbb 2003-ban fordult elő, hogy valaki- Igor Astarloa- korán meglépett a mezőnytől, és az előnye kitartott a végéig. Mivel kevés a nehézség, és több csapat (BMC, Katyusa, Movistar) is reménykedik a győzelemben, minden esély megvan az újabb „mezőnyhajrára”. Persze ettől még nem csak az utolsó öt perc lesz érdekes, hiszen az a tömeg, ami azon a hegyen van rendszerint komoly libabőrt idéz elő az emberekben.

Huy.png

A favoritok

Ha feltételezzük, hogy idén is a megszokott forgatókönyv valósul meg, elsőként Gilbert ugrik be. Nem elhanyagolható, hogy a két győzelme óriási önbizalmat ad neki, pontosan tudja, hogy erős, márpedig fejben is rendben kell lenni az újabb sikerhez. Ha voltak is kétségei Peiperék új módszereit illetően, mostanra az összes eltűnt, erős, és elhivatott csapata van. Ráadásul '11-ben már nyert itt, azóta pedig annak a Valerio Pivának a tanítványai végeztek az élen, akivel most együtt dolgozik. És ha ez még nem elég, tovább növeli az esélyeit, hogy Betancur a Párizs-Nizza után beteg lett és meg is sérült, Henao a biológiai útleves történet miatt parkolópályán van, Joaquim Rodriguez pedig bukott vasárnap. 

A Katyusa embere egyébként rajthoz áll szerdán, de sérülten, és azt mondta, csak segítő lesz, méghozzá a címvédőé, hiszen tavaly Dani Moreno győzött itt. Természetesen most is esélyes, az Amstelen is megmutatta már magát, még ha túlságosan nagy számot nem is produkált. Alejandro Valverde az előző hétvégén egész egyszerűen gyengébb volt, mint Gilbert, és ezt ő maga is elismerte. A Movistar bringásának leginkább a LBL fekszik a három közül, nem kizárt, hogy kicsit pihenni fog rá, de lehet, hogy akkora lesz benne a bizonyítási vágy, hogy már szerdán (is) a legjobb lesz. Hogy őszinték legyünk, kicsit többet vártunk tőle a Caubergen a szezon eddigi részét látva, mint amennyit kaptunk. Hasonló kategóriába tartozik Michal Kwiatkowski is, bár nála a rutintalanság még meghatározó tényező. Jelle Vanendert viszont eddig szépen csendben tekert idén, erre vasárnap második lett, és itt is ért már el korábban szép eredményeket, úgyhogy róla nem szabad megfeledkezni. Ki tudja, valójában milyen erőben és formában van Betancur, és ha egy ilyen emelkedő jelenti a célt egy olyan versenyen, amelyen Vincenzo Nibali is rajthoz áll, akkor Cápa urat is illik megemlíteni. Itt jegyezzük meg, hogy nagy bánatunkra nem indulhat el a háromszoros győztes Davide Rebellin, mivel csapata, a CCC Polsat nem kapott meghívást.

 

Az ES Bringa esélyesei:

***Philippe Gilbert

** Dani Moreno, Alejandro Valverde

*Michal Kwiatkwoski, Jelle Vanendert, Carlos Betancur, Vincenzo Nibali, Jakob Fuglsang

Meglepetésember: Romain Bardet, Tony Gallopin

 Teljes rajtlista: ITT

 A közvetítésünk: Szerdán délután 2-kor kezdődik az Eurosporton.

A bejegyzés trackback címe:

https://esbringa.blog.hu/api/trackback/id/tr286068229

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DZSI 2014.04.22. 22:13:03

Itt egy érdekes videó a Garmin pályabejárásáról, láthajtjuk hol milyen meredek az emelkedő (kivéve a legmeredekebb részeken) és, hogy menjivel mennek fel rá: www.youtube.com/watch?v=C0j6rU_xv6g

DZSI 2014.04.22. 22:13:45

@DZSI: *mennyivel, elnézést
süti beállítások módosítása