2014.05.19. 10:28
Wiggins és Cavendish villogott Kaliforniában
A Sky versenyzője rászolgált a csapattagságra, de nem biztos, hogy ez elég lesz a júliusi francia körre. A brit bajnok az egyetlen, aki több szakaszt is nyert az ATOC-on.
Nem történt meglepetés a kaliforniai körversenyen. Az előzetesen is legnagyobb esélyesnek számító Sir Bradley Wiggins fél perces előnnyel nyerte meg az összetettet Rohan Dennis előtt, a harmadik helyen végző Lawson Craddock már 1:48-cal kapott ki.
Utólag lehet okoskodni, hogy nem volt túl szerencsés már a második szakaszon megrendezni az egyéni időfutamot, mivel Wiggins az ott szerzett előnyével bőven gazdálkodhatott, de előre senki sem gondolhatta, hogy 44 másodpercet ver majd a mezőnyre húsz kilométeren. Így viszont – hiába volt utána két hegyi befutó is – a sárga trikóért folyó harc egyszer sem volt igazán éles. A Mount Diablon még csak-csak sikerült Dennisnek csökkentenie a hátrányát, a Mountain High már a Sky bringásának sikerült jobban, a sárga trikója egy pillanatig sem forgott veszélyben.
Wiggins-re mindig is jellemző volt az, hogy kiszámíthatóan versenyez. A legritkább esetben látni tőle ad hoc megindulásokat, váratlan húzásokat. Nem ő a világ legjobb hegyi menője, de csak megnyert egy Tour de France-t egy Vincenzo Nibali előtt két évvel ezelőtt. A kérdés idén az, hogy a győzelme óta először újra ott lesz-e a világ legnagyobb kerékpáros versenyén. Ami biztos, nagyon szeretne. A formája, a rutinja megvan hozzá, és reklámértéket figyelve is teljesen egyértelmű, hogy a Sky-nak vinnie kéne. Sokat segíthet Froome-nak, már amennyiben képes beállni a sorba, ám éppen ez itt a legnagyobb kérdés.
Az elmúlt időszakban számtalanszor kijelentette, hogy készen áll a segítői szerepre. Sőt, azt is elmondta, a címvédőn múlik, ott lesz-e a Touron. Ha tavaly nincs az a mizéria – előbb bejelentette, hogy a Giro a fő cél, majd amikor azt feladta, halkan megsúgta, hogy a TDF-ben is gondolkodik, aztán végül kimaradt a csapatból – most fel sem merülne ez a kérdés. Már csak azért sem, mert annak idején ő volt az első számú ember, és őt támadta a csapattársa. Az már más kérdés, hogy utána az egész csapatnak utalt a pénzdíjból, kivéve Froome-nak, aki csak a 2013-as vb előtt nem sokkal kapta meg a részét. Minden esetre a labda most már nem az ő térfelén pattog, amit lehetett, mindent megtett.
Nem csak a sárga trikóért zajlik majd óriási harc idén júliusban, hanem a szakaszgyőzelmekért. Azért nem lehet olyan egyszerűen fogalmazni, hogy a zöldért, mert az valószínűleg megint Peter Sagané lesz. Az viszont most is kiderült, hogy a szlovák nem rendelkezik akkora végsebességgel, mint a világ legjobb sprinterei. Mark Cavendish ellenben szépen keretbe foglalta az ATOC-ot, mivel az első és az utolsó szakaszt sikerült megnyernie, ami főleg ahhoz képest volt bravúr, hogy alig akart rajthoz állni vasárnap reggel. „Nem akartam egyedül betekerni a célba. Aztán arra gondoltam, megyek egy kört, leszakadok, még egyet edzés végett és ennyi. Reggeliztem egy keveset, és már indultunk is. Néhányan már az elején szenvedtek, én pedig a második körben kaptam defektet, a neutrál szervizesektől kaptam egy kereket, és tényleg egyedül másztam fel az emelkedőre. De jó erőben voltam, lejtmenetben utolértem a többieket, és ekkor kezdtem el hinni a győzelemben. Egy kicsit ugyan leszakadtam az utolsóban, de Mark Renshaw és néhány erős srác a többi csapatból velem maradt, ők pedig mind fel akartak érni, ami sikerült is. Matteo Trentin remek helyzetbe hozott az utolsó kilométerre, Niki Terpstra is nagyszerű munkát végzett, onnantól pedig minden azon múlt, mikor indít Sagan. Tudtam, hogy egy hét versenyzés után, ha 200 méterrel a vége előtt borít ki, meglesz a sebességem az első helyhez. Pont így alakult, azért egy kicsit szerencsém is volt. Kicsit korán örültem, John (Degenkolb) majdnem megelőzött, de nagyon boldog vagyok!”- értékelte a történéseket a szakasz után.
Az is lehet, hiszen a felkészülése úgy tűnik, a hosszú tavaszi betegsége után és ellenére jó úton halad. A kérdés persze az, mire megy majd a még erősebb ellenfelekkel, Greipellel és elsősorban Kittellel szemben.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek