Eddig a Fiorentina-szurkolóknak mondott sokat a Rui Costa név, most már a kerékpárt kedvelőknek is: ő lett a sportág első portugál világbajnoka.

• 207-en álltak rajthoz, 147-en adták fel a versenyt...

• Rui Costa a Touron két szakaszt is nyert, a megnövekedett fizetési, valamint sportszakmai igényeit nem tudta vállalni a Movistar, így jövőre már a Lampre versenyzője lesz.

• 2000 óta először fordult elő, hogy olyan lett a világbajnok, aki előtte nem állt rajthoz a Vueltán.

• Alejandro Valverde lett a harmadik: ez az ötödik világbajnoki érme ami rekord, „apró” gond, hogy egyik sem arany.

• Joaquim Rodriguez ezüstérmes: két Vuelta, egy-egy Tour és Giro-dobogó után most már világbajnokságról is van Top3-as eredménye, de egyik sem első hely.

Minden idők egyik legkeményebb pályáját jelölték ki a világbajnokság szervezői Olaszországban, ám ha a 272km-es táv, és a körpályán tízszer megmászandó emelkedők nem bizonyultak volna elégnek, reggel héttől egészen a verseny utolsó órájáig folyamatosan ömlött az eső, olyan szinten, amihez fogható a nem is olyan közeli múltban csak '98-ban Valkenburgban, és '93-ban Oslóban volt példa.

A mezőny elképesztően erősnek számított, hiszen előzetesen senki sem tudta megmondani, ki lehet a befutó, még akkor sem, ha Nibali, Cancellara és Sagan neve előzetesen kiemelkedett, amire ugyanakkor teljesen jogosan sértődhetett meg egy Rodriguez, egy világbajnoki címvédő Gilbert, egy négyszeres vb-dogbogós Valverde, és akkor még a Tour trikósairól, Froome-ról, Quintanaról nem is beszéltünk... Szóval lehetett előzetesen esélyt latolgatni, de biztosan senki sem jelenthette ki, hogy ki lesz az első.

Nem sokkal a rajt után kialakult egy szökevénycsoport, a mezőnyt hátul a britek próbálták kontrollálni, Cavendish például kifejezetten sokat dolgozott, de hamar kiderült, hogy ilyen időjárásban Froome nem lesz sokra képes. Jöhetettek az olaszok, akik kemény tempót diktáltak abban reménykedve, hogy az Nibali riválisait majd leszakítja, így a körpályára érve már egészen hosszan megnyúlt a mezőny, a leszakadók között pedig ott volt az egyetlen magyar induló, Kusztor Péter is. Sajnos hamar fel is adta a versenyt, ám még mielőtt jönnének a panaszok, hogy minek ment ki, ha nem tud végigmenni, azért illusztris társaságba került: „rengetegek között” Evans, Wiggins, Horner, Froome, Samuel Sanchez és Quintana sem fejezte be a viadalt...

Az eső teljesen megbolondította a történéseket, estek-keltek a versenyzők, Sagannak is volt problémája, és később Nibalinak is, de ők ketten legalább vissza tudtak mászni, más kérdés, hogy az olasz segítőit annyira felemésztette a tempó, hogy nagy hasznára nem voltak. Szerencsére az időjárás az utolsó bő órára megkegyelmezett, a végére még a nap is kisütött, ekkor kezdődtek a komoly izgalmak. A szökevények, és az új próbálkozók közül senki nem járt sikerrel, így jöhetett az utolsó kör, amelynek első komoly akcióját Scarponi mutatta be. A blöff nem jött be, Rodriguez, Nibali, Rui Costa és Valverde követte, majd hagyta le. A következő a Katyusa versenyzője volt, akivel akkor csak a bukása után is egész jó erőben maradó Nibali tudta tartani a tempót, a Fiesoléra ők ketten másztak fel elsőként, de a többieket nem tudták megfelelően leszakítani. Az igazi meglepetés ezután jött, a spanyol lejtmenetben rázta le az olaszt, a Salviatin 11mp-es fórja is volt, míg mögötte Nibali, Valverde és Rui Costa maradt. Az utolsó kilométeren a portugál vette üldözőbe Rodriguezt, Valverde nem ment, mert honfitársa ott volt elől, Nibali pedig már nem tudott, annyira fáradt volt, így a végére Rodriguez és Rui Costa maradt, a hajrát utóbbi nyerte, a harmadik helyre Valverde érkezett be, míg Nibali végül érem nélkül maradt.

Most el lehetne kezdeni azon agyalni, mi lett volna, ha Nibali nem bukik 35km-rel a vége előtt, és nem jön visszafogottabban lefelé, mint szokott. Ha nem esik az eső... Ha Joaquim Rodriguez nem hajtja szét magát a Touron és a Vueltán, de fölösleges.

Amit Rui Costa produkált, az lenyűgöző, ő ugyanis gyakorlatilag egyedül nyerte meg ezt a világbajnokságot, nem volt egy olyan csapat körülötte, mint Nibalinak, Gilbert-nek, a spanyoloknak vagy éppen Froome-nak- egyébként az angolok alaposat betliztek ezen a vb-n, más kérdés, hogy lett egy UCI-elnökük. Visszaétrve a portugálra, nem támadott fölöslegesen, szépen megbújt a mezőnyben, és akkor indított, amikor kellett. Már a Tour utolsó hetében is bizonyított, és az összetettben is sokkal jobban szerepelt volna, ha nem kell hátul maradnia Valverdével az emlékezetes 13. szakaszon. A Lamprénál dörzsölhetik a tenyerüket, hogy még akkor sikerült leigazolni, amikor nem volt világbajnok, a Movistarnál pedig vakarhatják a fejüket, hogy éppen őt engedték el. És persze utólag okos az ember, de teljesen várható volt a sikere, hiszen Firenzében volt már egy Rui Costa, aki a város kedvencének számított: a -szintén- portugál labdarúgó 1994 és 2001 között 215 bajnokin lépett pályára a Fiorentinában, és nyert vele két olasz kupát...

Aki pedig biztosan nagyon szomorú, az Vincenzo Nibali, aki a Vueltán második lett, pedig sokáig vezetett, itt pedig egészen jól alakultak számára az események a bukásáig, végül mégsem állhatott még dobogóra sem. Igaz, ahogyan Paolo Bettini, az olaszok szövetségi kapitánya fogalmazott: „inkább szerezzünk egy fából készült érmet, mint hogy úgy veszítsük el a versenyt, ahogy a spanyolok megtették...” Fő a pozitív hozzáállás...

A végeredmény:

1. Rui Alberto FARIA DA COSTA (POR), in 7:25:43

2. Joaquin RODRIGUEZ OLIVER (ESP),

3. Alejandro VALVERDE BELMONTE (ESP), +17

4. Vincenzo NIBALI (ITA), +17

5. Andriy GRIVKO (UKR), +31

6. Peter SAGAN (SVK), +34

7. Simon CLARKE (AUS), +34

8. Maxim IGLINSKY (KAZ), +34

9. Philippe GILBERT (BEL), +34

10. Fabian CANCELLARA (SUI), +34

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.