BG86 2014.05.12. 21:58

Nagy humor

Egy átlagos interjúnak indult. Battaglint épp arról kérdezik, mikor láthatjuk újra a mezőny elején (a tavalyi Giron, ugye nyert egy szakaszt). Erre Scarponi viccesen közbeszól a háttérből: "ma". Majd hozzáfűzi, hogy Enrico a pihenőnap során nagyon sokat volt elől. A repülőn,…

Mint a Dauphiné a franciáknál. A legfontosabb felkészülési verseny, az év első háromhetese előtt. Aki itt nem megy jó, nem álmodozhat a dobogóról. De még a Top 10-be kerülésről sem nagyon. Bár idén sajnos nem közvetítjük, mégis foglalkozunk a ma kezdődő Trentinoi…

BG86 2014.02.20. 18:50

Laura és Michele

Scarponi ad interjút az Eurosport spanyol riporterének Laura Meseguernek, az Andalúz körverseny 2. szakaszát követően

Egy kicsit eltűnt a szemünk elől. Vagy talán nem is annyira kicsit. Pedig kétszeres Giro d’Italia győztes, szóval érdemes (lenne) rá odafigyelni. Már csak azért is, mert általában mindenről megvan – az igencsak extrém – véleménye. Jön Paolo Savoldelli évértékelésének…

BG86 2014.01.01. 15:05

2014

Scarponi először Astana mezben Ezt használja idén a Belkin  A Movistar is bemutatta az új mezét illetve kerékpárját

BG86 2013.12.21. 08:15

Nibali vs Scarponi

Azt mondják Michele Scarponiról, külön művészet vele interjút készíteni. Mindig kész a viccelődésre, legendásan gyorsan beszél, szeret sztorizgatni, de épp ezért jó beszélgetőpartner. A 2011-es Giro győztesével - aki 3 év után elhagyta a Lampre csapatát és az Astanához…

Azt mondják Michele Scarponiról, külön művészet vele interjút készíteni. Mindig kész a viccelődésre, legendásan gyorsan beszél, szeret sztorizgatni, de épp ezért jó beszélgetőpartner. A 2011-es Giro győztesével - aki 3 év után elhagyta a Lampre csapatát és az Astanához…

BG86 2013.11.02. 13:33

Nem tanul kazahul...

Csütörtök óta hivatalos: Michele Scarponi az Astanában folytatja. A 34 éves olasz versenyző két év után köszönt el a Lampre csapatától, hogy Vincenzo Nibalit Tour de France győzelemhez segítse. „Készen állok az új kihívásokra. Nagyon motivált vagyok most, hogy az…

BG86 2013.08.20. 13:15

Scarponi show (video)

Michele Scarponiról azt mondják, a mezőny egyik legviccesebb figurája. Miért? A két video önmagáért beszél... A 33 éves olasz versenyző egyébként indul a szombaton kezdődő Vueltán. A legjobb öt közé kerülés a célja.

süti beállítások módosítása