2014.03.06. 09:36
Nibaliék
Vincenzot jól ismerjük, Antoniot még kevésbe. Két Nibali, akik ma délután pályafutásuk során először indulnak ugyanazon a versenyen. A helyzet komolyságát mutatja, hogy a Nibali szülők Messinából több mint 1600 kilométert autóztak a GP Camaiorén induló tesók miatt.
A harmadik Nibali (Carmen) otthon maradt, hogy a családi videótékát ne kelljen napokra bezárni:) Vincenzo a friss apuka (Emma Vittoria, Andy Schleck Teo nevű kisfiával egy napon, február 28-án született) a Párizs-Nizzára készül, míg a 21 éves Antonio a Lampre utánpótláscsapatának (Marchiol) mezében áll rajthoz. Még soha nem versenyeztek egymás ellen. A közös edzésre is ritkán volt példa, pedig Antonio hasonló utat jár be, mint a Giro győztes bátyja. Elhagyta Szicíliát és Toszkanába, Mastromarcoba költözött. Hisz komolyan gondolja, hogy profi lesz. Antonio most hazai pályán versenyezhet, hisz Camaiore városa Luccától nem messze található. A mama Giovanni alig tudott nyilatkozni a meghatottságtól („maguk nem lennének azok?”) miközben Salvatore, Nibaliék édesapja arról beszélt, nagyon jó lenne egyszer a testvéreket egy csapatban látni… Gp Camaiore: Vincenzo a 31-es, Antonio Nibali a 201-es rajtszámot fogja viselni. Pályafutások során először versenyezhetnek „egymás ellen”.
A közös edzés is megvolt. A fotót Nibaliék édesapja, Salvatore készítette
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
DZSI 2014.03.06. 20:48:25
Antonio 122. lett 4:23 hátrányban
Utolsó kommentek