Contador.jpg

108 nap múlva rajtol a világ legnagyobb kerékpáros körversenye. Messze van még nagyon, de úgy tűnik, végre valóban vannak komoly kihívói a Sky-nak, ráadásul addig is rengetegszer láthatjuk az esélyeseket.

 

Alberto Contador visszatért

 

Sok szó esett már arról, mennyire átalakult a Tirreno-Adriatico és a Párizs-Nizza. Most már inkább az előző számít egy rövid háromhetesnek, 2011-ben az olaszországi viadal megnyerése után végzett a Tour élén Cadel Evans, míg tavaly Vincenzo Nibali lett úgy első a Giron, hogy előtte a két tenger versenyén bizonyult a legjobbnak. Ezúttal Alberto Contadoré lett a kék trikó, és amellett, hogy már ez is fontos, közel sem elhanyagolható a hogyan... Ennyire meggyőzőnek a „romlott húsos” sztorija óta nem láttuk. Többen azt mondják, már-már Pantanit idézte, amikor vasárnap 32km-en keresztül tekert elől. „Reggel az eligazításon figyelmeztettem a csapattársaimat, egyedül szeretnék beérkezni a célba, hogy jelezzem a többieknek, mire számíthatnak tőlem, és bizonyítsam a sok szurkolónak, valóban visszatértem.”- értékelt a 31 éves bringás. Ráadásul az olaszok is imádják, ezt mi sem jelzi jobban, mint a RAI3 hétvégi nézettsége, amely magasabb volt, mint egy évvel ezelőtt, amikor Nibaliért szurkolhattak. „Az egyik legszebb és legfontosabb győzelmem.”- mondta Contador, aki immáron Oleg Tinkovval is sokkal jobb kapcsolatot ápol. Az orosz milliárdos tavaly még „csak” az egyik szponzora volt Saxonak, és igencsak kiakadt a madridi franciaországi teljesítménye láttán („Biztosan nem ér annyi pénzt, amennyit kap!”- írta twitteren), most viszont csak annyi érkezett tőle a spanyol felé: „Köszönöm, te vagy a legjobb.”

A többiek

Froome.jpg

Ez a kijelentés teljesen igaz a Tirrenora, azt viszont most még lehetetlen megmondani, hogy így lesz-e négy hónap múlva. Tegyük hozzá, már önmagában az nagy szám, hogy el lehet gondolkodni azon, vajon tényleg nem Chris Froome lesz az első? Természetesen igaz a közhely, egy háromhetesen minden megtörténhet- és annak az ellenkezője is-, de az Ománban látott produkció után teljesen jogosnak érezhettük azokat az értekezéseket, melyek szerint a Sky kerékpárosa lehet a következő, aki akár öt Touron is az élen végez. Ez persze még mindig benne van a pakliban, de nagyobb szorzóval adnánk, ha lenne egy fogadási irodánk. Egyrészt Contador nagyon erős volt, másrészt Froome-nak már megint előjöttek a hátproblémái, melyekkel a tavalyi év végén is küzdött. Egy időben még arról is pletykáltak, hogy meg kell műteni, ezt Sir Dave Brailsford azonnal cáfolta, ráadásul a Tour címvédője jelen állás szerint rajthoz áll a hétfőn kezdődő katalán körön, ettől függetlenül nem lehet azt mondani, hogy zökkenőmentes lenne a felkészülés. Az is igaz persze, hogy a kenyai születésű versenyző tavaly sem volt még tökéletes állapotban ilyenkor, aztán tudjuk, mi lett a vége. Annyi azonban feltétlenül változott az egy évvel ezelőtti helyzethez képest, hogy ma már nem mondanánk egyértelműen azt, hogy az övé a legjobb csapat. A Tinkoff ugyanis hatalmasat lépett előre, Roman Kreuziger már tavaly is jelezte, ott van a legjobbak között, idén pedig ő (is) erősebbnek tűnik. Egy ilyen segítő pedig sárga trikót érhet...

Nibali_1.jpg

Vincenzo Nibali is megmutatta már magát a Párizs-Nizzán, azt azonban ő is elismeri, hogy még nincsen tökéletes állapotban. Az igazság az, hogy neki ezt tökéletesen elhisszük, még a franciaországi 21. helye és 2perc 17másodperces hátránya ellenére is úgy érezzük, komoly riválisa lesz Contadornak és Froome-nak. „Nem kell aggódni, ez az útvonal nem feküdt nekem. Inkább a hosszú, elnyújtott hegyek az erősségeim, valamint a hegyi befutók. Ráadásul nem vagyok 100%-os állapotban, és ezt már a rajt előtt tudtam. Talán egy kicsit késésben vagyok, ami a felkészülést illeti. Volt egy bukásom San Luis-ban, utána megszületett a kislányom, ami- természetesen jó értelemben- szintén felborította az életemet. De tudom, hová tartok. Ebben a szezonban a Tour de France az egyetlen célom. A klasszikusok jó esélyt teremtenek, hogy gyakoroljak a macskaköves szakaszra, a tavaszi feladatom az, hogy jól szerepeljek az Liege-Bastogne-Liege-en (április 27.). Utána jön a Tour de Romandie, majd egy nagyon kemény felkészülés a Tourra, a várakozások szerint két hegyi edzőtáborral.”- értékelt a Giro címvédője.

Mindenképpen szót kell ejteni Alejandro Valverde teljesítményéről, aki erősebbnek tűnik, mint valaha. Már hat győzelmet számlál ebben az évben, ráadásul a Movistar- Quintana távollétében- csak rá fog építeni. Ha nem a három nagy közül végez az élen valaki, jelen állás szerint ő lesz az. Tejay Van Garderenről nem tudunk sokat, csak azt, hogy a felkészülése jól sikerült, ám másfél héttel ezelőtt egy vírus ledöntötte a lábáról. Carlos Betancur is meggyőző volt, akárcsak tavaly a Giron, az AG2R illetékesei sokat is várnak tőle, de nehéz megmondani, hogyan fogja bírni a hosszú hegyeket, és a több mint 50km-es egyéni időfutamot.

Sajnos Andy Schleckről nincsenek jó híreink. Néhányan már csak úgy cikizik: Andy „ez csak egy edzés” Schleck... Rossz látni egy Tour-győztest ennyire szenvedni. A 2012-es súlyos sérülése után fél évet ki kellett hagynia, amit nagyon rosszul dolgozott fel, utána nem is tudott megfelelően visszatérni. De eltelt egy év, és még mindig nem az igazi: Ománban 83., a vasárnap befejeződött Párizs-Nizzán 66. lett. „Úgy érzem, meg fogom találni a formámat. Rendkívül motivált vagyok, hogy keményen eddzek, és visszatérjek a régi szintemre.”- nyilatkozta Nizzában. Jelen állás szerint viszont nem ő, hanem a másik Schleck, Frank lehet a Trek vezére idén, aki ha nem bukik kétszer is a PN-n, jó eséllyel a legjobb tíz között végzett volna.

Összességében jónak tűnik ez nagyon, a jövő héten pedig újabb kérdésekre kapunk választ, mivel hétfőn kezdetét veszi a katalán kör, amelynek előzetes rajtlistáján- többek között- Froome és Contador is szerepel, és amit természetesen élőben közvetítünk az Eurosporton. Kettejük örökmérlege eddig a britnek kedvez, 4-1-re vezet a több naposok tekintetében, pszichológiai szempontból közel sem mindegy, hogyan változik. Addig pedig jön a Milánó-Sanremo, méghozzá vasárnap délután 2-től, szintén élőben az Eurosporton.

A bejegyzés trackback címe:

https://esbringa.blog.hu/api/trackback/id/tr295869125

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása