A legutóbbi rózsaszín trikós csak tv-ből követi az idei olasz körversenyt. Mert eddigi pályafutása legfontosabb évére készül: szeretné megnyerni a Tour de France-t. De lehet jobb, ha azt írjuk, szeretné legyőzni Chris Froome-ot. Hogy ez sikerülhessen minden eddiginél tökéletesebb és nyugodtabb felkészülésre lesz szüksége. Meg egy erős csapatra.

P1150851-659x440_1.jpg 

„Az érzések nem múlnak el nyomtalanul. Ez pedig nem könnyíti meg a helyzetemet. Hiányzik a Giro, és rossz lesz Tv-ben nézni. Elmondhatatlanul sajnálom, hogy nem leszek ott, de van egy nagy célunk: ez pedig a Tour” – meséli Vincenzo Nibali, aki második szezonját kezdte meg az Astana versenyzőjeként. Többször hangsúlyozta, kiváló döntés volt a kazah csapatot választani, ahol megfelelő szakmai munka és kiváló anyagi lehetőségek mellett dolgozhat. A 4 millió eurós éves fizetés (ez nagyjából 1.2 milliárd forintos kereset évente) garantálja az anyagi biztonságot, Giuseppe Martinelli és a Cannondale-tól megszerzett Paolo Slongo pedig a tökéletes edzői hátteret. Az erős csapat is adott, hisz a Westra-Scarponi-Landa hármas őket választotta. A keret már tavaly sem volt gyenge, gondoljunk csak a Giro minden egyes szakaszán tapasztalt Astanás fölényre. „A mi versenyzőink más csapatokban első számú emberek lehetnének. De itt értem dolgoznak. Ez fantasztikus érzés”. Szóval Tour de France. És a legfontosabb kérdések. Nibali válaszol.

  • Két éve, harmadik lettél Wiggins és Froome mögött. Miben kell változtatni 2012-höz képest?

Az egy nagyon hosszú szezon volt, tele hibákkal. Például rengeteget utaztam. Májusban volt egy edzőtáborom és elmentem a Kaliforniai körre is. Ez nem volt okos döntés. Bár a Párizs-Nizzán még azt hittem minden rendben van, a valóság más volt. Nekem a folyamatos munkára van szükségem, nem pedig az utazásokkal megszakított felkészülésre. Szóval, ilyen hibát többet nem követhetek el.

  • Sokat gondolkoztál, hogy rajthoz állj-e a Tirreno-Adriaticon. Végül a Párizs-Nizzára mész. Ez is az újítás része?

Igen. A P-N  mellett ott leszek a Critérium Internationalon is. Sajnálom, hogy Mauro Vegni (a Giro-t szervező cég versenyigazgatója) árulásként értékelte a döntésemet. Az elmúlt két évben megnyertem a Tirrenot, de most a csapat más felkészülést talált ki nekem. Szükségem van rá, hogy francia utakon versenyezzek. Szoknom kell a környezetet és a hangulatot.

  • Sokat lehetett olvasni arról, hogy ott leszel a Flandriai körön. Ezzel mi a helyzet?

Nekem jobban tetszik az Amstel, a Fléche Walonne vagy az LBL. A Flandria idején ráadásul magaslati edzőtáborban leszek. Szeretem azt a versenyt, de nem illik a képbe. Új kihívásokra van szükségem, ezért megyek rögtön az LBL után a Romandiai körre.

                                                     Egy címhez illő video

  • A Tour talán könnyebb, mint tavaly. Csak egy időfutam lesz…

És az nagyon sokat számít. 2013-ban a Mont Saint Michel-i időfutamon Froome több mint 2 percet adott Valverdének és Contadornak. A mostani táv pedig 54 km. Az hihetetlen hosszú. Legyünk őszinték, belőlem már nem lesz igazi specialista. Froome magasabb, és hosszabb lábakkal is rendelkezik, mint én. Ez már egy hatalmas előny (kettőjük között 5 cm a különbség). De magamhoz képest sokat javulhatok, és arra kell figyelnem, hogy Nibalisan versenyezzek… vagyis a hegyeken támadjak, amikor csak lehet. Na, meg lejtmenetben. Abban is bízom, hogy lesznek esős szakaszok.

  • A legnagyobb ellenfelek?

Froome és Contador. Chrissel az ománi kör előtt, csak a vb-n versenyeztünk együtt. Láttam a tv-ben, és engem is megdöbbentett a teljesítménye. De had mondjam el, hogy a képernyőn keresztül figyelve egy akciót, minden kicsit csalóka. Élőben, menet közben lehet igazán hasznos tapasztalatokat szerezni az ellenfelekről. Contador? Ha az elmúlt két évben versenyző Albertóra gondolok, nem kellene félnem tőle. De ha a 2011-es formája jut eszembe, akkor komoly rivális. Szerintem egy kicsit ő és Van Garderen is hibázott tavaly. Eljöttek Argentínába és rögtön teljes gázon mentek. Figyeltek az összetettre, figyeltek a szakaszgyőzelmekre. Persze, mindannyian mások vagyunk, de ha nagy elvárásokat vágsz neki egy versenynek, és szinte semmi nem jön össze, az eléggé vissza tud vetni. Fejben és fizikailag egyaránt.

(folyt. köv) 

A bejegyzés trackback címe:

https://esbringa.blog.hu/api/trackback/id/tr375835259

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása