Porte nem indul, jöjjön Wiggins. A történet persze nem ennyire egyszerű, főleg a tavalyi Giro után. Bradley Wiggins, Vincenzo Nibali legnagyobb riválisaként állt rajthoz, de végül feladta az olasz kört.  A rossz emlékű 2013-as szereplés ellenére a La Gazzetta dello Sport szerint igenis elképzelhető, hogy Wigo ott lesz a május 9-i belfasti rajtnál.

wiggins_2565378b.jpg

Egy hónap és kezdődik az év első háromhetese. Azt már tudjuk, hogy Richie Porte biztosan nem lesz a Sky első számú embere. De ki lesz a kapitány? Esetleg Dario Cataldo. Vagy Bradley Wiggins?  A Gazzetta 5 pontban foglalta össze, miért lehet esély a 2012-es Tour győztesének indulására. 

1. Esély a rózsaszín trikóra

Az idei Giro egy 21.7 km-es csapatidőfutammal kezdődik. Ebben a "műfajban" a Sky a világ egyik legjobbja (tavaly is ők nyerték ezt a számot az olasz körön), vagyis Wigginsnek komoly esélye van a rózsaszín trikóra. A vezető helyét egészen az első olaszországi szakaszig (május 13.) könnyedén megtarthatja.

2. Nincs nyomás

A tavalyi rajt előtt rettegett tőle az olasz sajtó, aztán kiderült nincs miért félni tőle. Nibali a rossz időt is kihasználva, súlyos másodperceket adott a Giro elején Wigginsnek (aki némi térdsérüléssel is küzdött). Most változik a helyzet: beugróként nyilván senki nem várna tőle igazán kiemelkedő eredményt. A közvélemény inkább a Quintana-Rodríguez párharca koncentrál.

3. Imád Olaszországban versenyezni

Bradley soha nem tagadta, szereti az olaszokat. De nem csak a versenyeiket, hanem az ételeket, a borokat és a kultúrát. Épp ezért valószínűleg nem lenne számára gond, ha egy hónappal a rajt előtt hirtelen meg kellene változtatnia a programját. Eredetileg ugyanis a Kalifornai körre ment volna, ami május 11-én kezdődik.

4. Lehetőség a szakaszgyőzelemre

Május 22. Barbaresco-Barolo etap. A 46.4 km-es egyéni időfutam. Ennél többet nem is kell írni. Itt bizony Wigo (lenne) a legesélyesebb. 

5. Ideális útvonal

A tavalyi évvel ellentétben, most szépen-lassan nehezedik a Giro útvonala. Az igazán kemény etapok, épp az ITT-t követően jönnek. Egy szakaszgyőzelem után tehát az sem elképzelhetetlen, hogy Wiggins szépen hazautazik. Persze, az sem zárható ki, hogy gond nélkül befejezi az olasz kört.

3030.jpg

Május 9-én Belfastban elkezdődik a 97. Giro d'italia. A szabályokat illetően az egyik legfontosabb újdonság, hogy az idei versenyen már a részhajráknál is lehet jóváírást (3-2-1 mp) szerezni. A befutóknál marad a: 10-6-4 mp-es szabály. A szervezők a többi kategóriában is próbálnak "szigorítani".Cél, hogy valóban egy specialista szerezze meg a pont illetve a hegyi trikót. Ennek érdekében a Stelvion (ez a hegy lesz a Cima Coppi) a megszokott 32 helyett, 40 pontot kaphat a győztes.

A bejegyzés trackback címe:

https://esbringa.blog.hu/api/trackback/id/tr756002401

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása