2013.09.17. 08:15
Giro 2014=Zoncolan+Trieszt
Már szombaton nyilvánosságra hozták, mégis csak most van időnk írni róla: 2014-ben Triesztben ér véget a Giro d’Italia. És lesz Zoncolan is!
Dublintól Triesztig. Röviden így foglalhatnánk össze a jövő évi olasz körversenyt. Bár a hivatalos prezentációt csak október 7-én tartják, már most jó pár információ kiszivárgott a 2014-es útvonalról. Amit már jó ideje tudunk, hogy az első 3 szakaszt nem Olaszországban rendezik. A 97. Giro Belfastban indul, majd 3 etap (és a dublini befutó) után jön az első szünnap. Ez nyilván utazással telik majd, hisz a 4. szakaszra a tervek szerint már olasz földön kerül sor. Szintén biztosra mondható, hogy jövőre szerepel majd a programban a legendás Monte Zoncolan. Az emelkedő, melyet legutóbb 2011-ben másztak meg a versenyzők (akkor Igor Anton győzött). 2010-ben Ivan Basso ért fel elsőként (40.45-ös idővel) a csúcsra, abban az évben övé lett a rózsaszín trikó. A szervezők azt is nyilvánosságra hozták, hogy a jövő évi olasz kör Triesztben ér véget. Abban a városban, amely mindössze 5 óra autóútra van Budapesttől. Talán ez sem egy utolsó szempont. A magyar szurkolóknak legalábbis biztosan nem. Triesztben egyébként már két alakalommal ért véget az olasz kör: 1966-ban mikor Gianni Motta nyerte meg a versenyt, és 1973-ban amikor Eddy Merckx. Az utolsó szakaszt illetően a szervezők választása természetesen nem véletlen. Trieszt jövőre ünnepli Olaszországhoz való visszakerülésének 60. évfordulóját.
Részlet a szombati Gazzettából
Szólj hozzá!
Címkék: Giro
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek