BG86 2013.10.06. 10:44

Mini vb Lombardiában

A címben tett megállapítás nem túlzás, valóban világbajnoki szintű mezőny jött össze a Lombard körversenyre. Az év utolsó klasszikusára, melyen ismét rossz idő lesz. Az előrejelzések 12-13 fokot és esőt mondanak szinte az egész régióra.

Joaquim-Rodriguez-Stefano-Sirotti-2.jpg

Ország: Olaszország

Kategória: WT

Táv: 242 km

Közvetítés: vasárnap 15:30 Eurosport

 "A Villa Vergano lesz a kulcs. Előbb nem igazán éri meg támadni. Én is ott próbálkozom majd. A Sormano nehéz, de túl korai egy akcióhoz. A Ghisallo meg arra lesz jó, hogy kicsit szérázza a mezőnyt. Ismerem az emelkedőt, volt már olyan Lombard köröm ahol hibáztam rajta. Szóval marad a Vergano”- nyilatkozta a Gazzetta vasárnapi számában Vincenzo Nibali. A Giro d’Italia idei győztese, akit fűt a bizonyítási vágy a hazai pályán elért világbajnoki negyedik hely után. „Inkább ne beszéljünk arról a versenyről, mert elsírom magam” – mondta az Astana első számú embere. „Ami a riválisokat illeti, Joaquim Rodríguez az első számú favorit. Bomba formában van, ráadásul tavaly is nyert itt. Az én két meglepetés emberem: Majka és Ulissi. Diego nem fogott ki jó napot a vb-n, de láttuk, hogy ment a  Milano-Torinón”. 

lombardia_profile.jpgAz útvonal. Bergamóból indulnak és Leccoban érkeznek. 242 km a táv.

Joaqum Rodríguez nevét már annyian mondják, hogy lassan meglepetés lenne a győzelme. Tény, a spanyol kiválóan időzítette a formáját az idény végére, ráadásul vasárnap is ott lesz mellette (a Vueltán is rengeteget segítő) Dani Moreno. „Úgy emlékszem vissza a firenzei ezüstérmemre, mint egy vereségre” – mondta Rodríguez. A motivációval tehát valószínűleg nem lesz gondja. Ráadásul, ha győzni fog a Lombard körön ismét - pályafutása során már harmadik alakommal – nyerheti meg a World Tour összetettjét. Az esély adott, hisz Chris Froome hátsérülés miatt lemondta a szereplését, így a Skyban Rigoberto Uran lesz az első számú ember. A mezőny, mint említettük nagyon erős, az olaszok pedig legendásan jól szerepelnek hazai pályán.

2012-Il-Lombardia-Joaquim-Rodriguez-600x403.jpgTavaly Joaquim Rodríguez győzött. Esőben...

Természetesen már az első Lombardiát is ők (Giovanni Gerbi 1905-ben) nyerték, és azóta összesen 39 sikerig jutottak. Olaszként legutóbb 5 éve Cunego nyert, aki katasztrofális idényt fut. Így a Lampréból ezúttal is az Ulissi-Scarponi kettősre lesz érdemes figyelni. A legnagyobb érdeklődés persze Rui Costa szereplését kíséri majd, aki először versenyezhet világbajnoki trikóban. A 27. születésnapját szombaton ünneplő portugál negyedik alkalommal indul a Lombard körön, de még egyszer sem zárt a dobogó közelében. Sőt, profi pályafutás során soha nem végzett a legjobb öt között klasszikus egynaposon.

Az esbringa blog esélyesei:

+++ Joaquim Rodriguez, Rui Costa, Vincenzo Nibali

++ Alejandro Valverde, Philippe Gilbert, Dan Martin

+ Domenico Pozzovivo, Rigoberto Uran, Nairo Quintana, Diego Ulissi

640px-Lecco_town_after_sunset,_Lombardy,_Italy.jpgLecco. Itt lesz ma délután a befutó. Élő közvetítés 15.30-tól az Eurosporton!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://esbringa.blog.hu/api/trackback/id/tr595553505

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása