2012-ben épp, hogy második lett Hesjedal mögött. Idén nem indult az olasz körversenyen, hisz a Tourra és a Vueltára koncentrált. Természetesen Joaquim Rodríguezről van szó, aki a hét elején adott interjút a katalán Sport 3 televíziós csatornának.

Vuelta-10.jpgHarmadik hely a Touron, vb ezüstérem, emlékezetes szakaszgyőzelem a Vueltán és címvédés a Lombard körön. Megint jó éve volt Joaquim Rodígueznek

A beszélgetősből megtudhattuk, hogy a vb ezüstérmes Rodríguezt 2014-ben csak egy háromhetes érdekli igazán: ez pedig a Giro d’Italia. „Szeretnek az olasz szurkolók, én kedvelem a versenyt, és az útvonal is tetszik. Mindent megteszek azért, hogy jövőre megnyerjem a Girot” - mondta a Katusha versenyzője. Rodríguez egy rövid pihenő után december elején kezdi el az edzéseket, jövőre pedig a Tour de San Luison áll először rajthoz. Mint idén, amikor pályafutása során második alkalommal megnyerte a World Tour sorozatot.

purito.jpgRodríguez eddigi eredményei a háromhetes körversenyeken

A bejegyzés trackback címe:

https://esbringa.blog.hu/api/trackback/id/tr505607123

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása