Ezerötvenegy napja indult utoljára hivatalos versenyen Lance Armstrong. A korábbi hétszeres Tour de France győztes életében már nem játszik fontos szerepet a kerékpár. Annál lényegesebb a golf. Lance szerint, ez segít számára igazán kikapcsolódni. Így nem is meglepő, hogy amikor a napokban Romába látogatott, elment egy kicsit ütögetni is.

l19052-1.jpgTavaly októberben Lance Armstrong 53 győzelmét törölték hivatalosan. Már nem 7-szeres Tour győztes, és elvették az olimpiai bronzérmét is

 „Sokat segít a golf. Mikor utazom, az ütőim mindig jönnek velem. Nincs olyan nap, hogy ne játszanék. Ez segít igazán kikapcsolni, és eltereli a gondolataimat. Ebben az évben alig ültem kerékpáron. Csak néha mentem el tekerni a barátaimmal”. A barátokkal. Ez máris egy érdekes kérdés. Az emlékezetes vallomás után, vajon hányan maradtak?

„Nem kevesen. Persze vannak olyanok is, akik elfordultak tőlem. Nagyon régen nem beszéltem például Jim Ochowicz-al. A rák ellenes küzdelem során megismerte barátok, mellettem állnak. Aztán ott van George Hincapie és Johan Bruyneel. Velük is jó a kapcsolatom.”

A római látogatás során - amikor Lance a Parco di Roma Golf Clubban járt - emlékezetesre sikerült. A korábbi 7-szeres Tour győztes ugyanis játék közben összefutott a Roma korábbi edzőjével Zdenek Zemannal.

„Én nem ítélkezem felette. Nagyon szívesen összeálltam vele egy képre. Örömmel tettem, még akkor is, ha én és Lance elég ellentétes személyiségek vagyunk”.

Közel egy évvel ezelőtt (január 18-án) vallotta be Armstrong, hogy mind az összes Tour de France győzelme során doppingolt. Megváltozott az élete, kis túlzással első számú közellenség vált belőle.

„Kicsit lenyugodtam. Pedig, elég sok elfoglaltságom van. A legfontosabb, hogy figyelek a családomra, az 5 gyerekemre.  Azt persze nem felejtettem el, hogy sokakat megbántottam. Hibáztam, de kicsit túlzásnak érzem, hogy mindenki helyett én bűnhődtem.Életfogytiglan tartó eltiltás...miközben sokan még mindig a sportág közelében lehetnek. Kicsi álszent közeg a miénk."

Lance egy korábbi interjúban az UCI korábbi elnökeit vádolta. Állítás mellett most is kitart. „Hein Verbruggen tudott arról, hogy az 1999-es Tour idején pozitív mintát produkáltam. McQuaid meg észre sem vette, hogy miközben engem vádol, gyakorlatilag magát támadja. Az új elnök úrral még nem beszéltem. De ha Cookson-nak szüksége lesz rám, állok rendelkezésére. Kész vagyok mesélni arról, mi ment a mi időnkben. Ki kell mondani, hogy 1990-től egészen a biológiai útlevél bevezetéséig az országúti kerékpár szoros kapcsolatot ápolt a doppinggal”.

Armstrong manapság rendszeresen fut (elmondása szerint valahogy le kell dolgozni azt a sörmennyiséget amit megiszik) keveset ül kerékpárra, nem nagyon politizál (pedig jó barátja Clintonnak és Bushnak) folytatja a rák elleni küzdelmét és állítja, az emlékezetes Oprah interjúban a színtiszta igazat mondta. „Sokan nem hiszik el, hogy a visszatérésem után már nem doppingoltam. Pedig, így volt. Nyugodtan vegyék csak elő a 2009-es mintákat és nézzék meg őket. Az enyémben biztos nem találnának semmit…”

Névtelen.png"Egy nap Romában..." Részlet a pénteki Gazzettából

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://esbringa.blog.hu/api/trackback/id/tr365680816

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása