Ez gyorsan ment. Bettini még szombat este jelentette be, hogy lemond az olasz szövetségi kapitányi posztról. Hétfő délelőtt pedig úgy tűnik, meg is van az utódja: Davide Cassani."Kár lenne tagadni, tényleg ő legesélyesebb a kapitányi posztra. Jelenleg Angliában tartózkodik, így csak január elején kezdünk el tárgyalni vele" - nyilatkozta Renato Di Rocco az Olasz Kerékpáros Szövetség elnöke. 

cassani.jpgMúlt és jövő. Paolo Bettinit, Davide Cassani válthatja

Természetesen - jelenleg a RAI szakkommentátoraként dolgozó -  Davide Cassanin kívül, vannak más jelöltek is. A BMC-s Maximilian Sciandri, Michele Bartoli (kétszeres LBL és Lombard kör győztes), illetve Maurizio Fondriest, a '93-as Milano-Sanremo első helyzettje. Az elnök úr viszont egy valakihez ragaszkodik igazán. Márpedig ez a legfontosabb.

"Mindenki tudja, hogy mennyire szeretem a válogatottat. A szememben ez a lehető legmagasabb poszt,amit edző betölthet. Olyan fontos állás, min mondjuk az USA elnökének lenni. Január elején térek vissza Olaszországba, akkor leülhetünk tárgyalni. A kedv és az elhatározás megvan bennem, de nem egyszerű a helyzetem. Mielőtt igent mondanék beszélnem kell a RAI vezetőivel, hisz szerződésem van velük" - mondta Davide Cassani, aki 15 éven keresztül volt aktív kerékpáros.

Bettini elköszönt, az elnök választott, és még az első számú jelölt is nyitott az együttműködésre. Ez tényleg gyorsan ment.

cass.jpg

Davide Cassani: 1982 és 1996 között volt profi. 27 versenyt nyert, többek között 2 szakaszt a Giro d'Italián ('91 és '93). Tíz alkalommal szerepelt az olasz válogatottban, az 1988-as vb-n 7. volt.

A bejegyzés trackback címe:

https://esbringa.blog.hu/api/trackback/id/tr555717226

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása