Boonen 1.jpg

A tavalyi éve a sérülések miatt nem volt sikeres, most viszont elhivatottabb, mint valaha.

Szenzációsan sikerült a '12-es év Tom Boonen számára, hiszen a sportág történetében elsőként megnyerte a Harelbekét, a Gent-Wevelgemet, a flandriai kört, valamint a Paris-Roubaix-t is. Rádadásul Flandriában harmadszor, a világ leghíresebb macskaköves viadalán negyedszer bizonyult a legjobbnak, ami rekordnak számít. Ezzel szemben a tavalyi év elején egy hetet feküdt a kórházban elfertőződött karja miatt, aztán bukott a Gent-Wevelgemen és Flandrián, úgyhogy a Roubaix-n már rajthoz sem állt. Aztán egy ciszta miatt már augusztusban befejeződött számára az idény. De mi lesz vele idén? A PezCycling interjújából szemezgetünk.

Hány napot töltöttél otthon december óta?

Február végéig összesen hetet fogok! Leginkább itt voltam Spanyolországban. A tél elejét Oliviában együtt töltötte az egész csapat, aztán karácsonykor haza mentem négy napra. Utána visszajöttünk ide (Calpe), és egészen mostanáig maradunk. Hamarosan megint otthon leszek három napot, közben lesz a csapatbemutatónk is, majd irány Argentína, egészen február 25-ig. Elég sűrű időszak, de jobb így. Jó előre összeállítottuk a tervet, muszáj volt, mert az elmúlt három évben igencsak rossz volt az időjárás otthon. Ezúttal biztosra akartam menni. Ezért választottuk Spanyolországot, és egy igen sűrű versenyprogramot, hogy biztosan megfelelő legyen az időjárás.

Ezen a télen jóval korábban kezdted el a felkészülést, előrébb jársz, mint általában?

Nem, épp megfelelő állapotban vagyok. A konditermes edzéseket kezdtem korábban, sok időm volt és unatkoztam... Így aztán 12 hetet töltöttem az edzőteremben, mindezt vegyítve némi bringázással és futással. Október óta hangsúlyosabb a kerékpáron eltöltött időszak, de egészen mostanáig az erősítés is fontos volt. Muszáj volt keményen készülnöm, hiszen előtte két hónapig szinte semmit sem csináltam. Hosszú ideje edzek már, várom, hogy végre elkezdődjenek a versenyek.

Várod már a nagy csatát Fabian Cancellarával a flandriai körön és a Roubaix-n?

Igen, meg mindenki mással is. Jó lesz újra 100%-os állapotban ott lenni a rajtnál, aztán majd kiderül, hol tartok a többiekhez képest. Az első mindig az, hogy egészséges legyek.

Kitől kell még tartanod?

Nem tartok én senkitől, inkább magammal foglalkozom. Csak az egészségemért aggódom, ha az megvan, akkor fejben is erős leszek. Persze örülök, ha a többiek is jó formában vannak, de a legfontosabb, hogy én rendben legyek.

Az edzőteremben van segítséged?

Igen, van egy személyi edzőm, akivel hosszú évek óta együtt dolgozom. Nem csak kerékpársporttal foglalkozik, ő volt például Kim Clijsters edzője is (korábbi belga világelső teniszező). Picit máshogy közelíti meg a felkészülést, ami nekem nagyon tetszik. Ha olyanokkal dolgozol, akik ebben a sportágban élték az egész életüket, nincs változatosság, mindenki ugyanolyan elvek szerint végzi a munkáját. Most, hogy korábban véget ért számomra a szezon, a szokásosnál jóval több időnk volt. Általában hat hét szokott lenni az alapozás ezen része, nekem most kétszer ennyi jutott. Újra nagyon erősnek érzem magam.

Mennyire szomorított el az a sok balszerencse, amit tavaly ért?

Harminc év alatt sok jó és rossz időszakom volt. Az első pár napban majd' megőrültem, mivel épphogy befejeztem a három hetes magaslati edzőtábort, a belemet is kidolgoztam, és két nappal később már kezdődtek is a bajok a vallon kör idején. Azt a versenyt még befejeztem, szakaszt is nyertem, de tisztában voltam vele, hogy rosszabb lesz a helyzet, hiszen hasonló fordult velem elő 2011 végén is, és az akkor nyolc hét kiesést eredményezett. Ilyenkor, 32 évesen tisztában vagy vele, hogy most sem egy hét lesz, amíg rendbe jössz.

Mennyi kerékpárt néztél közben?

Igazából elég sokat. Elsősorban a Tourt láttam, amikor Levignoban voltunk. Amikor nem tudtam rendesen mozogni, akkor kevesebbet. Általában egy versenyző nem tudja azt tenni a nyáron, amit az emberek nagy része, most viszont több volt a szabadidőm, úgyhogy a nyaralás is belefért.

Milyen hatása volt a csapatra Mark Cavendish érkezése?

Soha az életben nem lett volna ennyire békés és nyugodt a felépülésem, ha rossz csapatunk lenne. Hatalmas terhet vettek le a vállamról a srácok azzal, hogy folyamatosan nyertek, és mindenkit boldoggá tettek. Kicsit hasonló volt a helyzet, mint 2012-ben, amikor Toni Martinnak nem sikerült igazán jól a szezonkezdet, én viszont mindent megnyertem. Azt mondta utána, hogy „ha ez egy másik csapatban történik, a fejemet vették volna.” Ami Markot illeti, ha annyi győzelme lesz, mint tavaly, már nagyszerű szezont zár.

Boonen und Cav.jpg

Milyen a kapcsolatod vele?

Kifejezetten barátinak mondanám, egy nagyon jó srác, sokat kommunikálunk. Várom, hogy az eddiginél több versenyen álljunk együtt rajthoz. Elég sok jó sprinterünk van, értelemszerűen a természet is bele fog szólni, hogy mikor kiért dolgozunk, hiszen bármikor lebetegedhet, vagy megsérülhet valaki, de szerintem kifejezetten jó, hogy ennyi remek sprinterünk van, hiszen így mindenki motivált marad. Sokkal jobb, mintha a Roubaix után azt mondanák, „oké, nagyszerű volt, találkozunk fél év múlva az edzőtáborban.”

A Tour de France-on érte fogsz dolgozni?

Egyelőre csak a Roubaix-ig fix a programom, csak akkor beszélünk majd a szezon hátra lévő részéről.

Egyszer azt nyilatkoztad, nagy álmod, hogy egyszer egy keréken haladj át a célvonalon, mint Peter Sagan.

Ez így van, komolyan mondtam, hogy erről álmodom. De soha nem fogom tudni megcsinálni.

A bejegyzés trackback címe:

https://esbringa.blog.hu/api/trackback/id/tr285817394

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása