Papíron az RCS Sport a rendező, gyakorlatban az időjárás. Bár az olaszok számára a Milano-Sanremo jelenti a tavasz kezdetét, tavaly szakadó hóesésben és nulla fok körüli hőmérsékletben kellett megrendezni a versenyt. Ma az eső mellett az okozhat komoly gondot, hogy mindenki – így a La Gazzetta dello Sport - szerint is, Peter Sagan a legnagyobb favorit. Márpedig az olaszok legrangosabb klasszikus egynaposán, nem az esélyesek szoktak győzni.

sanremo_620-vi.jpg

Teljesen más verseny lett volna, de az időjárás közbeszólt. A Pompeiana és a Manie elnevezésű emelkedő kikerült a programból (a sok eső következtében veszélyes lett volna a lejtmenet a rossz minőségű utakon) így a nagy újítás elmarad. Pontosabban egy évet várat magára. Merthogy Mauro Vegni sportigazgató szerint 2015-ben tényleg változtatnak. Egy olyan, közel 300 km hosszú verseny útvonalán, amely mindig is a sprinterekről szólt. Kevés olyan aktív és volt kerékpárossal lehetett találkozni, aki üdvözölte volna a szervezők változtatásokra vonatkozó javaslatát. Francesco Moser (a Cannondalenál tekerő Moreno nagybátyja, aki 1984-ben megnyerte a Sanremot) határozottan kijelentette: „az útvonalhoz bűn hozzányúlni”. Claudio Chiapucci a következő mondattal kommentálta a történéseket: „a klasszikusokat tisztelni kell”. Mark Cavendish pedig még 3-4 héttel korábban is úgy nyilatkozott, hogy a rövid hegyek programba iktatása miatt, szerinte soha többé nem indul a Sanremon. Amit első részvétele alkalmával 2009-ben megnyert. Az időjárás azonban döntött, így jöhetnek a sprinterek. Miután kiderült, hogy nem lesz Pompeiana (egy 5 km hosszú, átlagosan 5%-os meredekségű emelkedőről beszélünk) másnap Cavendish és Greipel is bejelentette az indulását. Voltak azonban olyan versenyzők – például az évet kiváló formában kezdő Valverde – akik épp a Pompeiana hiánya miatt nem vállalták a részvételt.

Milano-Sanremo_2013_Gerald_Ciolek_sejr_1.jpgTavaly óriási meglepetésre Gerald Ciolek győzött

Peter Sagan számára azonban nem volt kérdés a részvétel. A Cannondale szlovák versenyzője a Gazzetta szerint is a 105. Milano-Sanremo legnagyobb esélyese. És ez baj. Az olaszok véleménye ugyanis a következő: a szuperfavorit nem fog nyerni. Tavaly vajon hányan számoltak Ciolek sikerével? Sagan többször hangsúlyozta, eddigi pályafutása legnagyobb hibájának tartja, hogy 2013-ban nem nyerte meg a Sanremot. „Az előző idényben megszerzett győzelmeim közül, 20-at is odaadtam volna ezért az egyért” – mondta utólag. Sagan valóban a legnagyobb favorit, a Tirrenon és a Strade Binachén mutatott formája, több mint biztató volt. Neki gyakorlatilag mindegy, hogy mezőnyhajrát követően, vagy egy sikeres szökés egyik tagjaként kell nyernie. Egy Gilbert-Nibali-Cancellara hármas, azért már nem mondhatja el ugyanezt magáról. Épp ezért vár ránk nagyon izgalmas verseny. Aki ugyanis nem akar várni a mezőnyhajrára, már a Cipressán próbálkozhat egy akcióval.

mil_1_1.jpg

A 105. Milano-Sanremo útvonala. 294 km a táv, és összesen 14 kisebb emelkedőt kell megmászni. Az alsó képen azt láthatjuk milyen lett volna az útvonal, ha a Pompeiana marad a programban

Mark Cavendishez, az Omega sprintere sem esélytelen. Annak ellenére, hogy a legtöbb szaklapnál nem találkozni az ő nevével. De van egy faktor, amivel talán kevesen számoltak: ez pedig a bombaerős csapat. Mark mellett ott teker majd szobatársa (és korábbi nagy riválisa) a 40 éves Alessandro Petacchi. Aki tényleg mindent tud a Milano-Sanremoról, hisz már 15 alkalommal indult a legfontosabb klasszikuson. Amit minden olasz szeretne megnyerni. Hiába lesz ott a tavalyi háromhetes győztesek közül egyedüliként Vincenzo Nibali is a mezőnyben, hazai győzelemre elég kevés az esély (igazi klasszikus egynapost utoljára Cunego nyert olaszként, még 2007-ben). A Milano-Sanremo tényleg az a verseny, amelyre lehetetlen tippelni. A legendás Eddy Merckx fogalmazta meg legjobban a lényeget: "Gyakran halljuk erről a versenyről, hogy egy nagy lottó az egész. Nos... Ismernek valakit, aki hétszer nyert ugyanazokkal a számokkal…

 Az ES bringa blog esélyesei:

+++ Peter Sagan

++ Mark Cavendish, John Degenkolb, Philippe Gilbert

+ Sacha Modolo, Fabian Cancellara, André Greipel,

Meglepetésember: Filippo Pozzato, Tom-Jelte Slagter

Rajtlista + Térkép

Közvetítés: 14.30 Eurosport

A bejegyzés trackback címe:

https://esbringa.blog.hu/api/trackback/id/tr955875024

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vuella 2014.03.23. 18:04:07

A cikkcímválasztásotok 100 százalékig bejött! Nem az esélyesek nyertek!
süti beállítások módosítása