BG86 2014.03.28. 09:15

Adjunk időt neki

Pénteken Harelbeke, jövő vasárnap Flandriai kör. Ez bizony már a tavaszi egynaposok időszaka. Olaszországban pedig a reménykedésé. Bármilyen hihetetlen Damiano Cunego 2008-as Lombardián aratott győzelem óta olasz versenyző, nem nyert rangos egynapos versenyt. A rossz sorozat megszakításáért Diego Ulissi tehet a legtöbbet, aki – még csak 24 éves – idén már negyedik szezonját kezdte a profik között. Azt követően, hogy 2006-ban és 2007-ben is junior világbajnok tudott lenni.

20140307_Ulissi_camaiore.jpg

Tavaly - a vb-t leszámítva - Luca Paolini Sanremon elért ötödik helye volt az olaszok legjobb eredménye a klasszikus egynaposokon. Ez egy olyan kerékpáros nemzet számára, ahol Michele Bartoli gyakorlatilag minden fontos versenyt (LBL, Amstel, Flandriai, Lombard kör) megnyert a kilencvenes évek végén, Paolo Bettini pedig kétszer is világbajnok tudott lenni, kisebbfajta tragédia. De van egy versenyző, akinek esélye lehet arra, hogy az előttünk álló 1-1.5 hónapban, megszakítsa a rossz szériát. Arról a Diego Ulissiről van szó, aki Sacha Modolohoz hasonlóan, pont Bartoli tanácsai alapján készül/készült fel a 2014-es szezonra. „Elindultam a Sanremon, pedig elég beteg voltam, Nagyon fájta a torkom, mégis rajthoz álltam. Phinney és Gerrans hasonló gondok miatt nem vállalta a versenyt, én azonban bizakodó voltam. De a hideg és az eső teljesen kikészített”. A kis Ulissi még 7 éves korában kezdett tekerni, édesapja Mauro hatására. A papa ugyanis imádta a sportágat sőt, mountain bike-ban olasz bajnok volt. Nem mellesleg hatalmas Maradona rajongó, a fiának sem véletlenül választotta a Diego keresztevet. Kétszeres junior világbajnokként, Ulissi 2010-ben került a Lampréhoz. Idén már negyedik szezonját kezdte a profik között, nem is akárhogyan.

lomba_1.pngAz olasz versenyzők (legjobb) helyezései a tavaszi egynaposokon 2008 és 2013 között. Az idei Milano-Sanremon Sonny Colbrelli volt a legjobb, hatodik lett.

„A TDU-n minden rendben ment. Harmadik voltam összetettemben, jöttek a helyezések, és szakaszt is nyertem. Aztán a Tirreno után, megérkeztek a szokásos kritikák. Lehet, hogy nem voltam ott a Top 10-ben, csak sokan azt nem vették észre, hogy mi volt a feladatom: Hornert segítettem”. Apropó Chris Horner. Milyen ember a tavalyi Vuleta győztese? „Hát tapasztalata az biztosan van. Nem nagyon ismerem. De a csapatunk jól járt a leigazolásával”. Diego Ulissi az olaszok nagy reménysége. Ha valaki, akkor ő esélyes lehet arra, hogy végre tavaszi egynapost nyerjen. „Még nem vagyok top formában. Ha menet közben sem megy igazán a Coppi és Bartali versenyen, akkor majd Morit segítem. Hamarosan elutazom egy hegyi edzőtáborba az Etnára, aztán jöhetnek a fontos feladatok: Amstel, FW és LBL. De már most jelzem, segítő leszek. Rui Costa a világbajnok. Érte megyünk majd”. Rui Costa? Biztos jó döntés ez a Lampre részéről? „Minket, olaszokat az egynaposok kapcsán folyamatosan kritizálnak: nem tudunk nyerni, nincs jövőnk, és hasonlók. Inkább mindenhol azt mondom, hogy Rui Costát segítem. Talán így csökkennek az elvárások velem szemben”. Merthogy elvárások vannak. Diego csak júniusban ünnepli 25. születésnapját, mégis komoly tapasztalattal, és kiváló eredményekkel (tavaly októberben 12 nap alatt, 3 fontos versenyt nyert) rendelkezik. Talán ezért is várják épp tőle az áttörést. „Huszonnégy vagyok. Szerintem még mindig időre van szükségem, hogy igazán versenyképes legyek. Nézzük meg a korábbi bajnokainkat. Szinte mindenki, aki klasszikust tudott nyerni, 27-28 éves volt…”

A bejegyzés trackback címe:

https://esbringa.blog.hu/api/trackback/id/tr755882326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása