Baszk kör.jpg

Azért szenzációs ez az időszak a kerékpársportban, mert alig van olyan igazán nagynevű bringás, akivel ne találkoznánk valamelyik versenyen. A mezőny egyik részét a Flandrián láthattuk, egy hét múlva a Roubaix-n fogjuk, a másik pedig- jó, azért néhány kivételtől eltekintve, mint pl. Froome, Rodriguez, Nibali, Quintana, Porte- a baszkoknál pattan nyeregre. Contador, Valverde, Van Garderen, Rui Costa és egy újabb WT-viadal hétfőtől az Eurosporton. Részletek a tovább után.

 

A baszk körversenyt az elmúlt éveknek megfelelően három szempontból lehet figyelni. Egyrészt remek felkészülési lehetőség az Ardennekre, hiszen április második felében az Amstel, a Fleche Wallone és a Liège-Bastogne-Liège (különösen az utóbbi) már a hegyeken robbanékonyabb kerékpárosoknak fog kedvezni, és az elkövetkező napokban éppen ilyeneken tekernek majd. Másrészt itt egy újabb állomás a háromhetesekre készülőknek, különösen azért, mert végre egy igazán komoly, közel 26 km-es időfutam is szerepelni fog a programban, ebből kifolyólag egy jóval tisztább képet kapunk arról, milyen formában is van Alberto Contador. Harmadrészt figyelembe véve a tradícióit, de akár a mostani rajtlistát is, a baszk körverseny megnyerése önmagában is komoly fegyvertény.

Ha már erről a régióról van szó, nem mehetünk el szó nélkül a szurkolók mellett. Talán nem túlzás kijelenteni, a teljes kerékpáros világ egy emberként volt rendkívül csalódott az Euskaltel-Euskadi megszűnése miatt. Nagy kérdés, hogy a környéken élők így is kimennek-e ugyanolyan nagy számban biztatni a bringásokat, akik közül például egy Mikel Nieve, egy Samuel Sanchez, a két Izaguirre vagy éppen Romain Sicard idén is ott lesz a mezőnyben, csak különböző együttesek színeiben. Abban biztosak lehetünk, hogy ők kifejezetten motiváltak lesznek egy jó eredmény elérésében.

Ami a versenyt illeti, elég komoly hagyományokra tekint vissza, hiszen már 1924-ben megrendezték az elsőt. Az már egy másik kérdés, hogy különböző okok miatt 1936-tól 1968-ig egyszer sem került rá sor. Aztán 1969-ben újra bekerült a naptárba, és onnantól kezdve kifejezetten nagy nevek nyerték meg: Anquetil, Ocana, Kelly, Roche, Rominger, Jalabert, mind-mind győzött az összetettben, a közelmúltban Contador (2008-ban és 2009-ben), Horner, Klöden, Sanchez, míg tavaly Quintana bizonyult a legjobbnak, röviden összefoglalva van tehát presztízse.

 

Az útvonal

Ha az elmúlt évekre tekintünk vissza, akkor azt lehet mondani, hogy nem változott jelentősen. Idén is normál szakaszokkal kezdődik, és az utolsó napra marad az időfutam, amely az elmúlt években rendre sorsdöntőnek bizonyult az első hely szempontjából. Ami még fontos, ez sem az a tipikus sprinterbarát többnapos, úgyhogy a Flandrián szereplők mellett Kittel, Cavendish, Bouhanni sincs itt- érthető módon.

Első szakasz.png

Ami a kiemelt szakaszokat illeti, rögtön hétfőn egy fontos etap következik. Gyakorlatilag az első öt nap arról fog szólni, hogy a hegyi menők igyekeznek előnyt szerezni szombatra. Ebben lesz meghatározó az első szakasz, amely nagyjából- de nem teljesen!- egy körpályán fog zajlani. Nem kevesebb, mint nyolc kategorizált emelkedő vár a mezőnyre, az utolsó a Gaintza, amire akkor már másodszor kell felkaptatni. Lehet, hogy csak 2,3 km hosszú, de már az első kilométere is 10%-os meredekségű, a második 16%-os, az utolsó 300 métere pedig 13%-os, úgyhogy egyrészt meredek, másrészt egy ilyen „mini-Liège” végén már ez is iszonyú lesz- az átlagsebességtől függően persze. A csúcstól a cél csak 6,7km-re lesz, hatalmas különbségeket itt nem lehet várni, de egyfajta erősorrend azért kialakul majd.

negyedik szakasz.png

A következő két szakasz inkább a Gerrans-Gilbert-féle bringásoknak kedvez, a negyedik pedig a hagyományoknak megfelelően a királyetap lesz. Az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is egy kvázi hegyi befutóra kerül sor csütörtökön, az Alto de Arrate 7,3 km hosszú, átlagban 6,71%-os, eléggé stabil meredekségű. Az utolsó kilométer már csak 3% körüli, a csúcstól- és ezért kvázi- már csak 1,3 km-nyi lejtmenet lesz a befutóig. Az időfutam-specialistáknak itt kell közel maradniuk Contadorékhoz, ha meg akarják nyerni az összetettet.

időfutam.png

Az utolsó nap hozza az időfutamot, nagyjából ugyanolyan táv szerepel a programban, mint egy éve. Nem teljesen sík az idei (sem), de könnyebb, mint az egy évvel ezelőtti. Habár kategorizált emelkedő nincsen benne, két kisebb azért található, az első egy 6%-os, a második 6,92%-os meredekségű lesz. Kicsit hasonló, mint amilyen a tavalyi Tour második egyéni időfutama volt. Az elmúlt négy évben rendre gazdát cserélt az összetettben élen állónak járó sárga trikó ezen a napon, nem kizárt, hogy most is így lesz.

 

Esélyesek

Elsőként Alberto Contadort illik kiemelni. A spanyol az eltiltása letelte óta idén produkálta a legjobb szezonkezdetet. A Tirrenon első, a katalán körön második lett, ráadásul ezt a versenyt korábban már kétszer is megnyerte. A magunk részéről nagyon kíváncsian várjuk, mire megy majd az időfutamon, amin rossz poén, hogy sárga trikóban fog tekerni, hiszen a Tinkoffé is az lett erre az évre, de bőven benne van a pakliban, hogy az élen fog állni majd szombaton.

Papíron két nagy riválisa lehet. Az egyik Alejandro Valverde, aki a szombati GP Indurain megnyerésével már hét győzelemnél- a legtöbbnél- jár a szezonban, ráadásul Andalúziában bizonyította, hogy a kronóban sem ügyetlen. Éppen a spanyolországi viadal volt az eddigi utolsó többnaposa, tehát jó eséllyel frissebb, mint honfitársa. A másik, aki megtréfálhatja Contadort, Tejay Van Garderen. Az amerikai a tavalyi gyengébb szezonja után jól kezdett Ománban, a Párizs-Nizzát betegség miatt egy fél szakasz után feladni kényszerült, ám Katalóniában újra remekül mozgott, ő nyerte a királyszakaszt, itt pedig az időfutam egyértelműen javítja az esélyeit. Az egyetlen kérdés, hogy a bombaerős BMC-ben mennyien dolgoznak majd érte, hiszen a csapat tagja a mostanáig idén csak betliző Cadel Evans, az Ardennekre készülő Phillipe Gilbert, valamint Samuel Sanchez is. Ha teljesen sík lenne az időfutam, egyértelműen őt mondanánk top favoritnak, sőt, szeretünk bátrak lenni az ESB-n, így most is őt fogjuk megtenni, de emlékeztetnénk mindenkit a tavalyi Tourra, amelyen az ehhez nagyon hasonlító időfutamon jól tekert Contador, így szoros csatát várunk. És gyorsan hozzátesszük, az útvonalból, a hosszú, elnyújtott hegyek hiánya miatt nem a Tinkoff embere a top favorit nálunk.

A második szintre is nagy neveket tehetünk: Michal Kwiatkowski néhány év múlva egy háromhetesen is harcban lehet az összetettért, Rui Costa idén bebizonyíthatja, hogy butaság volt elengedni a Movistartól, Simon Spilakok pedig a tavalyi év során elért negyedik helye után nem lenne okos húzás kifelejteni.

 Az esélyesek:

***Tejay Van Garderen (BMC)

**Alberto Contador (Tinkoff), Alejandro Valverde (Movistar)

*Michal Kwiatkowski (Omega), Rui Costa (Lampra), Simon Spilak (Katyusa)

Meglepetés ember: Warren Barguil (Giant) Mikel Nieve (Sky)

Teljes rajtlista: itt 

Közvetítések:

Hétfőtől-péntekig minden nap 15:30-tól ÉLŐben az Eurosporton

A szombati szakasz: az Eurosporton vasárnap 9 órától lesz látható, akinek van nemzetközi Eurosport2-je, már szombaton 15:45-től élőben megnézheti.

A bejegyzés trackback címe:

https://esbringa.blog.hu/api/trackback/id/tr705965868

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása