c8fc4.jpg

Arnaud Démare tavaly rendkívül meggyőző teljesítménnyel nyerte meg a Dunkerque-i négynapost. Idén más célokkal, de ha lehet, még erősebben tért vissza, és győzött az első szakaszon. A L'Équipe befutó utáni villáminterjúja.

Már az első napon elérte célját, idén is szakaszt nyert a Dunkerque-en

Megerősítés a számomra. Mindig nehéz, egy Grand Slam utáni évben, márpedig tavaly azzal, hogy három szakaszt és az összetett is megnyertem, azt vittem véghez. Örülök, hogy már biztosan van sikerem idén is.

Milyen volt ez a szakasz az ön számára?

A széllel elég nehéz. Nem gondoltuk volna, hogy ennyire fájni fog. Nagyon jól kellett helyezkedni. A Cassel kétszeri megmászása viszont nem jelentett gondot, a csapat remekül figyelt rám.

Mégis, a végén úgy sikerült nyernie, hogy közben elveszítette a felvezetőembere kerekét.

A sprint elején eléggé hátul voltam, mondtam is magamban, hogy „ez meleg lesz, meleg lesz”. 500 méterrel a cél előtt indítottam a hajrámat, hogy felérjek. Szuper gyors voltam, nagyon boldog vagyok.

Tényleg aggódott amiatt, hogyan fog teljesíteni?

Ez számomra egy felkészülési verseny, a kihagyás után itt térek vissza. Nem tudtam, milyen állapotban vagyok. Tavaly május volt a fő célom a Dunkerque-kel, a Tour de Picardie-val, és a bajor körrel. Idén más a helyzet, a Tour de France szerepel a középpontban, így a felkészülésem is teljesen más. Némi frissesség hiányzik belőlem.

Mit vár a második szakasztól, amelynek hajrájában 5km-nyi kockaköves szakasz is lesz?

Teljesen más történet lesz. Végig nagyon figyelmesnek kell lennünk. Ma is láthattuk, hogy Adrien Petit, Sylvain Chavanel, valamint a hozzájuk hasonlók nem várnak a célvonalig. Holnap sem teszik majd meg.

1 komment

Címkék: 4JDD Démare

A bejegyzés trackback címe:

https://esbringa.blog.hu/api/trackback/id/tr406133118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

olil*one 2014.05.09. 16:32:31

hello
a mai futamon szobakerult a szembeszel szerepe. ehhez kapcsolodoan itt egy remek iras Nagy Sándor 'tollabol':
nagysandor.eu/physlet/applets/bicajos.html

(hetek ota probalok regisztralni a eurosport forumra, de nem erkezik adminisztratori visszajelzes, van vkinek vmi otlete?
süti beállítások módosítása