Ezerötvenegy napja indult utoljára hivatalos versenyen Lance Armstrong. A korábbi hétszeres Tour de France győztes életében már nem játszik fontos szerepet a kerékpár. Annál lényegesebb a golf. Lance szerint, ez segít számára igazán kikapcsolódni. Így nem is meglepő, hogy amikor…

BG86 2013.12.07. 14:17

Nem létező nyugalom

Jövőre lesz 10 éve, hogy Damiano Cunego Giro d’Italiát nyert. Egy időben őt tartották az olasz kerékpársport legnagyobb ígéretének, ehhez képest az elmúlt két évben mindössze két fontos győzelmet szerzett. A korábban három Lombard kört is megnyerő 32 éves versenyző, a La…

2 komment

Címkék: Lampre Cunego

Az olasz fiatalok közül kétségtelenül ő a legesélyesebb arra, hogy a jövőben nagy körversenyt nyerjen. Fabio Arut a szakma szerint is kiváló első évet futott a profik között. Jövőre Michele Scarponi oldalán indul a 2014-es Giro d’Italián.    „Elégedett vagyok az…

Nem hosszabbítja meg 2015-ben lejáró szerződését a Sky csapatával Richie Porte. Az idei Párizs-Nizza győztese  elmondta, Chris Froome korszakos egyéniség, és a csapatkapitányi szerepe megkérdőjelezhetetlen. Ő viszont a jövőben első számú ember szeretne lenni a Touron, így…

Az idei évet 35 győzelemmel záró Cannondale is elkezdte a felkészülést a 2014-es szezonra. December 2-5. között a kötelező orvosi vizsgálatokon vesznek részt a versenyzők, majd péntektől két heten keresztül a toszkán kisvárosban, Ritortoban készülnek Bassoék. Francia…

BG86 2013.12.03. 11:59

Mint a Real Madrid

A Gazzetta előre megmondta. Az olasz sportnapilap november 3-i számában közölte a hírt, miszerint Oleg Tinkoff megveszi a Saxo Bank csapatát. A tegnapi folyamán hivatalosan is bejelentették az üzletet, vagyis jövőre már Tinkoff-Saxo néven versenyeznek Alberto Contadorék. Megadták a…

...írta saját Twitter oldalán Filippo Pozzato

BG86 2013.12.02. 18:32

Itt a Tinkoff-Saxo!

Hivatalos: Oleg Tinkov a Saxo új tulajdonosa. Az orosz üzletember sajtóinformációk szerint 6 millió euróért szerezte meg a World Tour liszenszet Bjarne Riistől, aki a jövőben minimum 3 évig segíti sportigazgatóként az új csapatot. A csapatot, amely a következő szezontól…

Az elmúlt években mindig a Tourra készült, vagyis szóba sem jöhetett a korai kezdés. 2014-ben azonban a Giro d'Italia lesz Cadel Evans fő versenye, így már a Tour Down Under-en (január 21-26) rajthoz áll.  A 36 éves ausztrál versenyző 2010 óta nem indult hazája…

süti beállítások módosítása