Egy brutál jó első évet, egy felejthető második követetett. Sokan emlékszünk rá, Moreno Moser 2012-ben berobbant a profik közé: első lett a Lengyel körversenyen és a Trofeo Laiugeglián. A legutóbbi idényt a Strade Bianche megnyerésével kezdte, majd jött egy komoly – és váratlan - visszaesés. Moser az emlékezetes Alpe d’Huez-es szakaszt leszámítva, nem sokat mutatott. Sőt, egy rejtélyes „betegség” miatt, augusztusban versenyzett utoljára.

moreno-moser-tirreno-13-GB.jpg

A 2013-as szezon második felét teljes egészében kihagyta. Az augusztusi Vattenfall Cyclassics-on indult utoljára. De miért? Mi történt a 2012-ben remeklő Moreno Moserrel? „A TdF-on sőt, a San Sebastiani egynaposon is jól éreztem magam. Aztán az ENECO Touron már szenvedtem. Minden egyes szakaszon a túlélés volt a célom. Napról-napra gyengébbnek éreztem magam. A helyzet a hamburgi versenyre sem változott, ott már ki kellett szállnom. Nem arra készültem, hogy augusztus végén versenyzem utoljára”. Pedig ez történt. Moser augusztus 25-én befejezte a szezont.

„Nem volt erőm, gyengének éreztem magam, és sokszor belázasodtam. Azt hittem egy kis pihenéssel minden rendbe jön. Szerencsére Roberto Corsetti, a Cannondale orvosa ragaszkodott egy alapos kivizsgáláshoz. Kiderült, hogy vészesen alacsony a fehérvérsejt számom. Súlyos hiba lett volna, ilyen állapotban folytatni a versenyzést”. És Moreno nem folytatta. Ennek (többek között) az lett a következménye, hogy első profi évével ellentétben, nem került be az olasz vb keretbe. Következett egy szokatlan, kerékpár nélküli időszak. „A hamburgi verseny után, nagyjából 1 hónapig nem is tekertem. Aztán október elején újrakezdtem, de nem hajtottam szét magam. Csak könnyedén edzegettem”. A legendás, korábbi Giro győztes Francesco Moser unokaöccse, azóta már kivizsgáltatta magát egy padovai specialistánál, és optimistán várja a 2014-es szezont. „A tavalyi Tour tapasztalatszerzésnek kiváló volt. Éreztem, hogy háromhetes verseny végén is lehet esélyem… legalább egy kiemelkedő szakaszra. Idén csak egy biztos, hogy korábban kezdek. A tavaly február 28-i rajt kicsit későinek tűnt”.

És mi lesz a Giroval? Aki ilyen családból származik, nem teheti meg, hogy ne induljon hazája körversenyén.”Olaszként persze, hogy érdekel a Giro. Szerintem indulni is fogok, de ez még sok mindentől függ. Elsőként kell egy jó felkészülési időszak. Nem volt egyszerű Slongo (a Cannondale volt, az Astana jelenlegi sportigazgatója) nélkül edzeni. Én olyan típusú versenyző vagyok, akit igenis folyamatosan hajtani kell”. Végül, a legfontosabb kérdés: mire számíthatunk Mosertől ebben az évben? „Abban bízom, hogy a nehezén már túl vagyok. Mindennek az alapja, hogy egészséges legyek. Nem tudom mi volt velem, de valami különös az biztos. Tavaly például a Fléche Wallonne előtt is lázas voltam. El sem akartam indulni. Ha fizikálisan topon leszek, meg lehet célozni a fontos egynaposokat. Amstel, LBL, FW. Ideje lenne egy rangos nemzetközi versenyt nyerni…”

STATISZTIKA: Moreno Moser tavalyi eredményei

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://esbringa.blog.hu/api/trackback/id/tr285804293

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása