SzékelyDávid 2014.03.09. 19:41

Déjà vu

Bouhanni örül.jpg

Csakúgy mint tavaly, idén is Nacer Bouhanni nyerte a Párizs-Nizza első normál szakaszát. Több esélyes is jelentős hátrányba került... 

A Párizs-Nizza mezőnye általában a télből megy a tavaszba, most már az első napon is gyönyörű idő, 21 fok fogadta a versenyzőket. Nem sokáig volt teljes a létszám, a verseny egyik nagy esélyese, Tejay Van Garderen kevesebb mint 100km megtétele után már fel is adta a viadalt gyomorproblémák miatt.

A gyakorlatilag teljesen sík szakaszon főleg a bukások jelentették a meghatározó pillanatokat, mivel az egy szem szökevénye, Christophe Laborie (Bretagne) csak addig bírta, míg megnyerte a két hegyi részhajrát, amivel ő viselheti a pöttyöst holnap. Az utolsó 45km-en már senkinek sem sikerült elszakadnia, le viszont egy bukás miatt sajnos sokan voltak kénytelenek 20km-rel a vége előtt. A franciák nagy bánatára Romain Bardet (AG2R) is köztük volt, pedig előzetesen titkos esélyesnek tartották.

A Giant, Belkin, FDJ, Omega-négyesnek nem esett meg a szíve a hátul maradókon, így a végén is ezen csapatok csatázhattak, más kérdés, hogy egyiknek sem sikerült jól összeraknia a vonatát. Végül a nap elején bukó, és többször ápolásra is szoruló Nacer Bouhanni (FDJ) végzett az élen, lehajrázva John Degenkolbot, és ezzel az összetettben is ő vezet.

 

Bouhanni tavaly az első szakaszán a PN sárga trikójában bukott és feladni kényszerült a versenyt. Reméljük ebben a tekintetben már nem fog megismétlődni a múlt..

Hogy őszinte legyek nagyon szenvedtem a bukás után, de próbáltam pozitív maradni, máskülönben még nehezebb lett volna a helyzet. Aztán az utolsó körre mintha teljesen eltűnt volna a fájdalom, nem tudom, hogy az adrenalin, az izgatottság miatt, de nem éreztem semmit, csak a hajrára gondoltam. Holnap is mezőnyhajrá várható, úgyhogy próbáljuk irányítani a történéseket, a végén pedig mindent beleadunk. Azt nem tudom, hogy Cavendish-sel vagy Kittellel mire mentem volna. Most a Párizs-Nizzán vagyunk, az itt lévőkkel szemben sprintelek, és senkit sem becsülök le.”- nyilatkozta a győztes.

 

A favoritok közül...

1’09’’-et veszített

Eduardo Sepulveda (Bretagne – Séché)

Romain Bardet (AG2R – La Mondiale)

Lieuwe Westra (Astana)

Edvald Boasson Hagen (Sky)

Thomas Voeckler (Europcar)

Simon Gerrans (Orica – GreenEdge)

Taylor Phinney (BMC)

Frank Schleck (Trek)

 

1’50’’-et veszített

Andy Schleck (Trek)

 

A Párizs-Nizza második szakaszát hétfőn 14:45-től élőben közvetítjük az Eurosporton.

A bejegyzés trackback címe:

https://esbringa.blog.hu/api/trackback/id/tr645851689

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nibirn 2014.03.10. 12:37:56

Az olyan szerencsétlenek, mint én, aki nem tudja élőben megnézni annak a Eurosport mikor ismétli a szakaszt?

BG86 2014.03.10. 12:46:06

@nibirn:
Szia!
Ma 13.30-tól lesz az ism, aztán egyből utána 14.45-től az élő!

nibirn 2014.03.10. 19:03:07

@BG86: Akkor marad a Ti beszámolótok, mert a munka nagy úr... :(

BG86 2014.03.10. 19:21:05

@nibirn:
E2-n minden éjjel 2-től van ism.
süti beállítások módosítása