tdf száz.jpg

27 millió fontba kerül Yorkshire-nek és környékének, de százmilliós bevételt remélnek a helyiek a Tour de France nagy rajtjától... Ráadásul addig sem tétlenkednek.

Amikor a Tour de France hét évvel ezelőtt Londonból rajtolt, egy hónappal a Grand Départ előtt végeztek egy közvélemény-kutatást, amelyből kiderült, csupán minden tizedik ember tudta az angol főváros lakói közül, mi is lesz náluk júliusban. Az akkori- egyébként remek hangulatú- csapatbemutatón leginkább közékporú férfiak tűntek fel. Azóta jött Peking, és a szenzációs sikerek pályakerékpározásban, majd Bradley Wiggins sikere a Touron, egy héttel később az olimpiai aranya az időfutamban. Nem csoda, hogy a kerékárboltok forgalma 15%-kal nőtt a játékok után, és a szurkolói bázis is kiszélesedett. A sornak ezzel még nincs vége, hiszen tavaly is egy Sky-versenyző, Chris Froome győzött a francia körön, úgyhogy nem csoda, hogy jelenleg a bringázás a legdinamikusabban fejlődő sportág a szigetországban.

Egyetlen adat, hogy mennyire várják már a rajtot a környéken: a ma kezdetét vevő, Yorkshire-fesztivál névre hallgató ünnepségsorozat keretein belül összesen 47 különböző eseményre kerül sor július 6-ig. Maxine Peake színésznő például most debütál a hétszeres világbajnok Beryl Burton szerepében, a kertészek is kitettek magukért, a majdani útvonal bizonyos szakaszain készítettek alkotásokat, amelyekkel a helikopteres felvételek előtt tisztelegnek. Az egészen a hatvanas évekig visszanyúló fotókiállítás, valamint a szabadtéri filmvetítés sem maradhat el.

Mindeközben a helyiek már januárban azt a koreográfiát gyakorolták a tánciskolákban, amit majd a mezőny elhaladása során az út szélén fognak bemutatni. Településről-településre tartanak gyűléseket, amelyeken elmondják, mi várható abban a három napban, és természetesen kérdezni is lehet, van aki meg is teszi- mert azért nem mindenki boldog felhőtlenül a karaván érkezésének. Az éttermek már most tudják, milyen különleges menüvel várják a látogatókat, a szállodák pedig már jelenleg is hatszoros áron adják a szobáikat arra a hétvégére, amely során az egész világ rájuk figyel majd.

verity.jpg

Gary Verity, a Yorkshire-i szakaszokért felelős, rendkívül optimista versenyigazgató

Ráadásul hagyatéka is lesz az idei nagy rajtnak, hiszen az ASO ma jelenti be egy Yorkshire-i három napos, évente megrendezésre kerülő verseny elindítását. Ez az egyik olyan tétel, ami miatt azt mondják, megéri a befektetett 27millió font (amelynek nagy része, majdnem a fele a jogdíj volt). A Pricewaterhouse Coopers számításai szerint mintegy százmillió font bevételt fog generálni a három nap, amelynek végén Londonban lesz a befutó. Gary Verity, aki a helyi illetékes még ennél az összegnél is többet remél. „Amikor eszembe jutott ez az ötlet, arra gondoltam, ennek működnie kell. Földrajzilag, kulturálisan. Hatalmas hagyományai vannak a kerékpározásnak Yorkshire-ben. Beryl Burton, Tommy Simpson, Brian Robinson, Barry Hoban. Ezért is vettem fel a kapcsolatot az ASO-val.” A szervező szerint még úgyis legalább kétmillió ember (ő még a négyet sem tartja kizártnak) fog kilátogatni csak a Yorkshire-i etapokra, hogy ugyanazon a hétvégén lesz a női, majd a férfi döntő Wimbledonban, a brit Formula 1-es nagydíj, és a labdarúgó világbajnokságon is- igaz már bőven a befutó időpontja után- akkor rendezik a negyeddöntőket. „Egy angol-francia meccsnek örülnék.”- tette hozzá. „Nem gondolom, hogy az emberek az Egyesült Királyságban már felfogták volna, mekkora őrület is lesz itt. Oké, kint lesz százezer ember Silverstone-ban. Itt meg kétmillió. A meccseket pedig meg lehet nézni valamelyik pubban, szállodában a szakaszok után.”

És ami a lényeg, a Tour de France szakaszait idén is kizárólag az Eurosporton láthatják, természetesen élőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://esbringa.blog.hu/api/trackback/id/tr245880885

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása