Dennis.jpg

A Kaliforniai körverseny harmadik szakaszán a Garmin ausztrálja nagyszerű hajrával előzte meg a mezőnyt a Mount Diablon.

A kerékpársportot kedvelők először a tavalyi Critérium du Dauphinén ismerkedhettek meg a 24. születésnapját a hónap végén ünneplő ausztrállal. Akkor a nagyszerű időfutamának köszönhetően volt rajta a sárga trikó, ám a végéig nem sikerült megőriznie, Chris Froome elvette tőle. Később Albertában már senki sem bizonyult jobbnak nála az összetettben, míg a most hétfői ATOC-időfutamon is egyedül Bradley Wiggins teljesítette gyorsabban a 20 km-es távot, mint ő. Azt tehát már tudni lehetett, hogy az óra ellen igazán remek. Magyar idő szerint kedden éjjel azonban azt is bebizonyította, hogy a hegyekben is figyelni kell rá.

Az idei kaliforniai kör királyetapján a Mount Diablo volt a cél. A forgatókönyv a megszokott volt, egy szökevénycsoport tekert elől, hátul pedig a Sky ment komoly tempót. Ami nem volt annyira hasonló a múltban tapasztaltakhoz, hogy elég hamar elfogytak Wiggins emberei, gyakorlatilag a teljes hegyen a brit tempózott. Éppen ez volt az, ami a végére kifogott vele, az utolsó kétszáz méteren 15-17%-os meredekségű részen már nem maradt ereje, így többen is elléptek mellőle, a legjobban Rohan Dennis, aki ezzel bizonyította, jogosan tartják hazájában az egyik legnagyobb tehetségnek.„Tavaly úgy három kilométerrel a cél előtt már nem semmi erő nem volt a lábaimban. Most sokkal jobban bírtam, ráadásul láttam a riválisaimon, hogy sorra kikészülnek, ez adott igazán nagy önbizalmat.”- értékelt a szakaszgyőztes.

A 2012-es Tour legjobja azonban még mindig vezet, és most jön nagyon jól a hétfői „űrkronója”, hiszen az ott szerzett 44 másodperces előnyéből futotta a mostani 20 másodperces hátrányára, de tudván, hogy van még egy hegyi befutós szakasz (a hatodik Mountain High-ban), szüksége is lesz a megmaradt 24 mp-re. „A célom a veszteségek minimalizálása volt, és hogy ne készüljek ki teljesen. Ezért tekertem elől olyan tempót, amiből senki sem tudott megszökni.”- magyarázta a befutó után.

A hétfői időfutamot követően úgy tűnt, eldőlt a verseny sorsa. A tegnapi szakasz viszont bizonyított minket, lesznek még itt izgalmak. (Reméljük jobb képek is, hiszen eddig sajnos eléggé rossz, folyamatosan széteső képeket küldenek az amerikai kollégák, ami nem segít az élvezeti érték növelésében.)

Folytatás a negyedik szakasszal, ma este 11-től élőben az Eurosporton!

 

A szakasz végeredménye:

 

1 Rohan Dennis (Aus) Garmin Sharp 4:56:02  
2 Tiago Machado (Por) Team NetApp-Endura 0:00:06  
3 Lawson Craddock (Usa) Team Giant-Shimano 0:00:08  
4 Adam Yates (Gbr) Orica GreenEdge 0:00:11  
5 Javier Alexis Acevedo Colle (Col) Garmin Sharp    
6 Carter Jones (Usa) Optum p/b Kelly Benefit Strategies 0:00:14  

 

Az összetett állása:

 

1 Bradley Wiggins (Gbr) Team Sky 10:03:57  
2 Rohan Dennis (Aus) Garmin Sharp 0:00:24  
3 Tiago Machado (Por) Team NetApp-Endura 0:01:05  
4 Lawson Craddock (USA) Team Giant-Shimano 0:01:21  
5 Adam Yates (Gbr) Orica GreenEdge 0:02:10  
6 Peter Stetina (Usa) BMC Racing Team 0:02:24

 

A bejegyzés trackback címe:

https://esbringa.blog.hu/api/trackback/id/tr96162474

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása