BG86 2014.02.04. 11:09

Jól döntöttek?

Bár lehet, hogy helyesebb lenne úgy feltenni a címben szereplő kérdést: kik döntöttek? Nem is olyan régen megismerhettünk Valverde és Quintana, vagyis a Movistar két legjobbjának idei programját. Az előző évi bravúros második helye után, Nairo Quintana a Giron lesz csapata első számú embere. Pedig szívesen indult volna a Touron… szóval, kik döntöttek?

valverde_3.jpg

A helyzet pontos megismerése érdekében, először hallgassuk meg Euzebio Unzuét a Movistar sportigazgatóját. „Személy szerint nem látom reálisnak azt, hogy Nairo ilyen idősen Tourt nyerjen. Lehet, hogy legutóbb második volt, de ez nem azt jelenti, hogy idén már ő a fő esélyes. Óriási jövő áll előtte, szépen, fokozatosan kell felépítenünk. Biztos vagyok benne, hogy hatalmas nyomás lett volna rajta, ha a TdF-et választja. Ezért indul a Giron. Pályafutása során először lesz első számú ember egy háromhetesen. Mindenki érte fog dolgozni”.

Ez tehát a csapatvezetés magyarázata, most pedig jönnek a mi kérdéseink: 1. Valverde szava mennyit számított? 2. Vajon Unzué „mert” volna nemet mondani Alejandrónak 3. Biztos, hogy Valverde esélyesebb egy Tour dobogóra? 4. Melyiküknek fekszik jobban a Giro útvonala? 5. Számított ebben a kérdésben, ki milyen nemzetiségű? 6. A főszponzornak mennyi beleszólása volt a döntésbe?

Válaszoljunk rögtön az utolsó felvetésre: sok. Nagyon sok. Quintana gyakorlatilag bevallotta az egyik nyilatkozatában, hogy szívesen ment volna a Tourra. De a szponzor szava döntött. „Tőlük kapom a fizetésemet, van beleszólásuk a kérdésbe. Alejandro pedig a Touron akart menni”. És ez az igazán fontos rész. A 24. születésnapját épp ma ünneplő Quintanának még nincs (nem lehet) akkora szava, mint Valverdének. Márpedig ha Alejandro a Tourt választja, akkor ott fog indulni. Más kérdés, hogy a Giron még soha nem állt rajthoz…

Az is igaz, a Giro útvonala jobban fekszik Quintanának. Ezt a kolumbiai versenyző mondta. Májusban a Porte-Evans-Horner-Rodríguez négyessel kellene küzdenie az első helyért, júliusban a Froome-Nibali-Contador hármassal. Döntse el mindenki, melyik az egyszerűbb. Azt se felejtsük el, hogy sem Valverde, sem Quintana nem igazán jó időfutam menő. Ha tehát top 3-ba szeretnének kerülni valamelyik háromhetesen (ez inkább Alejandro estében igaz, hisz Quintanának jó az esélye a rózsaszín trikóra) a hegyekben kell előnyt szerezniük. A 2013-as Tour két – egyéni - időfutamán (33 + 32km): Valverde 2.42, Quintana 4.39 hátrányt kapott Froome-tól. Nyilván nem lehet, és nem is szeretnénk szakaszokat és körversenyeket összehasonlítani, ezt csak az érdekesség kedvéért jegyeztük meg.

Lényeg a lényeg, mindenki kezdhet megbarátkozni a gondolattal, hogy Alejandro Valverde lesz a Movistar első számú embere a Touron. A spanyol versenyző 7. alkalommal indul a francia körversenyen. A korábbi hat alkalommal egyszer sem állt dobogón…

valverde_2.jpgValverde eddigi eredményei a háromheteseken

 

A bejegyzés trackback címe:

https://esbringa.blog.hu/api/trackback/id/tr665798180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vuella 2014.02.04. 17:10:11

Én a Törzsfőnököt a TdF-re, Valvét a Vueltára küldeném.

BG86 2014.02.04. 17:51:50

@vuella:
És a Giro? Egy Movistar azt nem teheti meg, h a 3-ból egyet "kihagy". Quintana miatt legalább az egyiken lesz esélyük.(BG)

vuella 2014.02.04. 20:25:35

@BG86: No azért van még egy-két lovas a csapatban akit el lehet küldeni olszhonba.
süti beállítások módosítása