PN3.jpg

Legyünk őszinték, amilyen izgalmasnak tűnik az idei Dauphiné útvonala, annyira unalmasra sikeredett a Párizs-Nizzáé az ASO-tól. Viszont nem feledve, hogy mindig a versenyzők döntik el, mennyire szoros és szórakoztató egy etap, valamint feltételezve, hogy az a szervezők tudják, mit csinálnak, egyáltalán nem kizárt, hogy elképesztően jól fogunk szórakozni a következő bő egy hétben...

Ugyanakkor elég sokan aggódnak a verseny miatt. Ismerve a franciák öntudatát, mindenképpen komolyan kell venni, hogy még a viadalt élőben közvetítő állami médium is elismerte, a két európai szezonnyitó közül a PN kezd a Tirreno-Adriatico árnyékába kerülni. A két viadal alapból eltér a hegyek miatt. A „verseny a Nap felé” a hosszabb, elnyújtott hegyeket kedvelőknek, a „két tenger viadala” a robbanékonyabb, meredekebb terepen villogóknak kedvez. A másik különbség az időfutamokban rejlik: a franciák nagyon ritkán iktatnak be normális kronót, az olaszok minden évben megteszik, idén is kettő lesz: egy 16,9km hosszú csapat-, és egy 9,2km-es egyéni. Ami a mezőnyt illeti, az elmúlt években egyre inkább a Tirreno került fölénybe- elég csak megnézni a tavalyi dobogóját, amit Nibali-Froome-Contador alkotott, miközben a franciáknál a Porte-Talansky-Péraud trió végzett az élen. Ha hosszabb távra megyünk vissza, még más volt a helyzet: Anquetil, Merckx, Poulidor, Zoetemelk, Kelly, Indurain, Jalabert, Contador is a Cote d'Azurön ünnepelhetett. Igazából a legnagyobb klasszisok közül csak Hinault nem kedvelte ezt a viadalt (no meg Armstrong).

útvonal.jpg

Másodperceken fog múlni.”

Bár korábbi írásunkban már volt szó a mostani útvonalról, a lényegesebb elemek még egyszer: 1955 óta most először nincsen időfutam. Van viszont 1447km-nyi össztáv, ami 1968 óta a leghosszabb a viadal történetében. A harmadik etap az autó- és motorversenyekről ismert Magny-Cours-ban ér véget. A negyedik szakaszon, Belleville felé a mezőnynek fel kell másznia a Mont Brouilly-ra, amelynek egy része 25%-os meredekségű. Az utolsó három napon összesen 11 első- vagy második kategóriás emelkedő lesz a programban, az utolsó a legendás Col d'Eze, 14km-rel a nizzai befutó előtt. „El akartunk szakadni a sztereotípiáktól.”- kezdte értékelését Francois Lemarchand versenyigazgató még februárban. „Mindenkinek megvan a lehetősége arra, hogy jó eredményt érjen el.” A sprinterek az első három napon lehetnek igazán elemükben, utána pedig a szökevényeké lesz a főszerep. Christian Prudhomme, az ASO főnöke is hisz a változatosságban: „Nem feltétlenül kell minden évben ugyanolyan versenyt rendezni. Egy időfutam bebetonozná a helyezéseket. Így viszont bárhol eldőlhet a sárga trikó sorsa. A kapu mindenkinek nyitva áll.”- tette hozzá. Osztja és továbbgondolja a véleményt Romain Bardet is. Az AG2R 23 éves versenyzője most kezdi megtapasztalni, milyen első számú emberként rajthoz állni. Szerinte „minden nap harc lesz a helyezésekért, a másodpercekért”- utalt ezzel arra, hogy ebben az évben lesz időjóváírás a szakaszok végén. Csapattársa, Maxime Bouet szerint: „Ez a Párizs-Nizza másodperceken fog múlni. Egy oldalszél, vagy egy bukás is dönthet a sorrendről.

Nibali, Rui Costa, Porte, Van Garderen, Schleck, Boonen is a rajtnál.

Sok nagy csillag, köztük Chris Froome is az útvonallal indokolta, hogy a Tirrenon áll rajthoz- amit szintén közvetítünk az Eurosporton-, ugyanakkor nagy nevekből így sem lesz hiány. A legkiemelkedőbb Vincenzo Nibali (Astana), aki idén a Tour de France-ra időzíti a formáját, és ahogyan korábban is elmondta, szüksége van arra, hogy szokja a franciaországi körülményeket. Richie Porte (Sky) a verseny címvédője, gyakorlatilag a tavalyi teljesítményével érte el, hogy idén már a Giro d'Italián lehessen csapata első számú embere. Jó kérdés, mennyire lesznek majd harcban ők ketten az összetettért, hiszen nekik sokkal jobban kedvezne, ha lenne egy első kategóriás hegyi befutó. Ugyanebbe a csoportba tartozik Andy Schleck (Trek) is, akiről azonban nem igazán lehet tudni milyen formában van jelenleg.

Porte .jpg

Rendkívül érdekesnek ígérkezik viszont Rui Costa (Lampre) szereplése. A világbajnok harmadik lett Algarveban, vagyis nem halad rossz úton, ez pedig egy remek alkalom arra, hogy bizonyítsa új csapatának- és egy kicsit a réginek, a Moivstarnak is-, hogy megéri őt első számú versenyzőnek megtenni. Ez az útvonal abszolút fekszik neki, bár egy kis időfutammal nem járt volna rosszul- akárcsak Tejay Van Garderen (BMC), akitől a tavalyi rosszul sikerült Tour után idén úgy tűnik, jó szezont várhatunk- az Ománban elért második helye ezt erősíti.

Habár az összetettre nincs esélye, Tom Boonen a hét első felében a legjobbak között lehet. A belgát tavaly folyamatosan a balszerencse sújtotta. Idén eddig minden biztató vele kapcsolatban. Egyrészt megszakította rossz sorozatát és újra versenyt nyert, másrészt csapatfőnöke, Patrick Lefevere is azt mondta vele kapcsolatban, hogy régen volt ennyire vékony március elején: „Mindig feláll az asztaltól, ha a desszert következik, alkoholt pedig január óta nem fogyasztott. Most az a fontos, hogy ne legyen beteg, mert általában az szokott lenni az év ezen szakaszában.” Ő maga nemrég még úgy fogalmazott, régen baj lenne, ha már most 100%-os formában találnánk, hiszen a célja, hogy a Roubaix-n és a Flandrián legyen a topon. Ettől még nem lenne meglepő, ha növelné szakaszgyőzelmei számát (eddig hat van neki, a legtöbb a '14-es mezőnyben). Szintén jó előjelekkel várhatja a hetet Simon Gerrans (Orica), aki idén már az ausztrál bajnokságon és a Tour Down Underön is az élen végzett, azaz jelenleg vezeti a World Tour sorozatot. A franciák leginkább Sylvain Chavanelben bízhatnak, aki eddig éppen Boonen segítője volt, ám idán már a svájci IAM csapatában villoghat, és itt nem neki kell másért dolgoznia, hanem a többiek fognak érte...

 

Favoritok

*** Rui Costa, Sylvain Chavanel, Vincenzo Nibali

** Richie Porte, Tejay Van Garderen, Simon Gerrans

* Wilco Kelderman, Greg Van Avermaet, Simon Spilak,

Meglepetésember: Romain Bardet

Teljes rajtlista: itt

 

Közvetítések

Sajnos nem jön jól, hogy gyakorlatilag egyszerre van a PN és a Tirreno, hiszen valamelyik viadal mindenképpen megsínyli ezt a helyzetet. Ezúttal a Párizs-Nizza az, de a lényeg, valamennyi szakasz látható lesz nálunk, néhány ráadásul élőben.

Március 9. vasárnap, 19 óra Eurosport: 1. szakasz, Mantes-la-Jolie > Mantes-la-Jolie 162,5km (Felvételről)

Máricus 10. hétfő, 14:45 Eurosport: 2. szakasz, Rambouillet > Saint-Georges-sur-Baulche 205km (Élő)

Március 11. kedd, 14:45 Eurosport: 3. szakasz, Toucy > Circuit de Nevers Magny-Cours 180km (Élő)

Március 12. szerda, 16:15 Eurosport: 4. szakasz, Nevers > Belleville 201,5km (Felvételről, egyből az élő Tirreno után)

Március 13. csütörtök, 16:15 Eurosport: 5. szakasz, Crêches-sur-Saône > Rive-de-Gier 153km (Felvételről, egyből az élő Tirreno után)

Március 14. péntek 16:15 Eurosport2: 6. szakasz Saint-Saturnin-lès-Avignon > Fayence 221,5km (Felvételről)

Március 15. szombat 18:45 Eurosport: 7. szakasz, Mougins > Biot Sophia Antipolis 195,5km (Felvételről)

Március 16. vasárnap 18:45 Eurosport: 8. szakasz, Nizza > Nizza 128km (Felvételről)

A bejegyzés trackback címe:

https://esbringa.blog.hu/api/trackback/id/tr495846572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása