SzékelyDávid 2014.03.09. 19:41

Déjà vu

Csakúgy mint tavaly, idén is Nacer Bouhanni nyerte a Párizs-Nizza első normál szakaszát. Több esélyes is jelentős hátrányba került...  A Párizs-Nizza mezőnye általában a télből megy a tavaszba, most már az első napon is gyönyörű idő, 21 fok fogadta a versenyzőket. Nem…

BG86 2014.03.09. 17:16

Ale, Ale, Alejandro

Megvan a Roma Maxima is. Valverde fantasztikus: idén 6 versenyen indult, és négyszer volt dobogós. Három szakaszt és összetett nyert az Andalúz körön, majd a murciai egynaposhoz hasonlóan, ma is legyőzhetetlen volt. Tette mindezt úgy, hogy a szombati Strade Bianchén harmadik lett! Itt…

Arra mindenki emlékszik, hogy a tavalyi Roma-Maximán Pippo Pozzato egy kicsit elnézte a befutót (VIDEO). Konkrétan azt hitte, hogy ő nyert, miközben Blel Kadri már jóval előtte beért a célba. A "kínos" eset után a Lampre versenyzője a következő magyarázatot adta: "Csak szerettem…

BG86 2014.03.08. 17:57

Egyszer nyersz...

...egyszer veszítesz. Most Sagan a "rossz oldalra" került. Kwiatkowski (Omega) győzött a 2014-es Strade Bianchén, amely tényleg nagyon jó versenyt hozott! Képgaléria + VIDEO

Gyönyörű táj (Toszkánát, illetve a célállomást Sienát, talán nem kell bemutatni) + erős mezőny (Sagan mellett a címvédő Moser, Cancellara, Valverde és Ulissi is rajthoz áll). Ez a két legfőbb érvünk a szombati Strade Bianche mellett. A versenyt 23.00-tól láthatjátok az…

Hét versenyző - köztük Valverde és Quintana - kapott lehetőséget a Mercedes brackley-i központjában arra, hogy szélcsatornás edzésekkel tökéletesítse az időfutam kerékpáron elfoglalt pozícióját

A mai L'Équipe közel két oldalt szentel a „kalóznak”, akit saját bevallása szerint egy „maffia” kergetett őrületbe.   Tíz év nagyon sok, ennyi ideje nincs közöttünk Marco Pantani. Mégis olyan, mintha tegnap lett volna, hogy 1998-ban egymás után győzött a Giron majd a…

BG86 2014.03.07. 11:35

Megint Ulissi

Legyünk őszinték, amilyen izgalmasnak tűnik az idei Dauphiné útvonala, annyira unalmasra sikeredett a Párizs-Nizzáé az ASO-tól. Viszont nem feledve, hogy mindig a versenyzők döntik el, mennyire szoros és szórakoztató egy etap, valamint feltételezve, hogy az a szervezők tudják, mit…

süti beállítások módosítása