108 nap múlva rajtol a világ legnagyobb kerékpáros körversenye. Messze van még nagyon, de úgy tűnik, végre valóban vannak komoly kihívói a Sky-nak, ráadásul addig is rengetegszer láthatjuk az esélyeseket.   Alberto Contador visszatért   Sok szó esett már arról, mennyire…

A Tour de France címvédője a francia Eurosportnak nyilatkozott a szezon elejével kapcsolatos céljairól. A kenyai születésű bringás hozzátette: nincsenek határok. Annak ellenére is meglepte a Touron aratott győzelme, hogy igencsak intenzívre sikeredett a felkészülési…

A legutóbbi rózsaszín trikós csak tv-ből követi az idei olasz körversenyt. Mert eddigi pályafutása legfontosabb évére készül: szeretné megnyerni a Tour de France-t. De lehet jobb, ha azt írjuk, szeretné legyőzni Chris Froome-ot. Hogy ez sikerülhessen minden eddiginél…

Ománban állt először rajthoz ebben a szezonban a Tour de France címvédője, Christopher Froome. Bár nagyon az idény elején járunk, az már most jól látható, hogy remek formában van. A Zöld-hegyre megdöbbentően jó idővel, 18 perc 33 másodperc alatt tekert fel, ami a verseny…

Kezdésként az ománi körön áll rajthoz a 100. Tour de France győztese. Ő és az erőnlétéért felelő Tim Kerrison nyilatkozott néhány témával kapcsolatban, többek között a váratlan vendégekről is. Előbb következzen Chris Froome, akit szerdától az ománi kör…

A négy szabadkártyás helyből kettő jutott francia csapatnak (Bretagne-Séché és Cofidis). Rajtuk kívül Sylvain Chavanel új együttese az IAM Cycling, valamint a tavaly rendkívül jól teljesítő német NetApp bizonyíthat még idén a világ leghíresebb kerékpáros viadalán. Ellenben…

Szólj hozzá!

Címkék: TDF

Messze van még a május 9-én esedékes belfasti rajt, és akkor még a Tour, valamint a Vuelta kezdetéről nem is beszéltünk, de nemrégiben egy olyan összehasonlítás jelent meg, amivel kár lenne várni hónapokig. Önmagában a hegyek hosszából, átlagmeredekségéből nem lehet…

2 komment

Címkék: Giro TDF Vuelta

A Sky versenyzője beszélt a szezonnal kapcsolatos céljairól, és a jutalmak körüli mizériáról is. „Jól sikerült befejeznem az előző idényt, hiszen megnyertem a brit körversenyt, majd rajthoz állhattam a világbajnokságon is, ami jó alap volt a téli felkészüléshez. Most újra…

Azóta furdal a lelkiismeret, amióta az élő közvetítésben megszakították interjúkkal… Azóta már felkerült a blogra, de ilyen minőségben még nem.   Reméljük, az idei még jobb lesz, és addig is rengeteg emlékezetes történéshez lesz szerencsénk.  Le meilleur du…

Szólj hozzá!

Címkék: TDF

süti beállítások módosítása